Indianapolis - Circa September 2020: Tesla electric vehicles awaiting preparation for sale. Tesla EV Model 3, S and X are a key to a cleaner and greener environment. elon musk

Súlyos döntés előtt Elon Musk: létszámleépítés jöhet a Teslánál?

2022. június 21. 18:25 2 perc

Tekintettel az amerikai recesszió egyre erősödő kockázatára a Tesla fix béres alkalmazotti létszámának 10 százalékos csökkentésére készül a következő három hónapban - jelentette be Elon Musk a Tesla vezérigazgatója a Katari Gazdasági Fórum alkalmából a Bloomberg hírügynökséggel tarott telekonferencián.

Musk elmondta, hogy cége mintegy 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, ebből a fix béres dolgozók létszámának 10 százalékos csökkentése bő 3 ezer alkalmazottat érint, azaz valamivel több mint a teljes létszám 3 százalékát. Megjegyezte ugyanakkor hogy hosszabb távon a Tesla növelni tervezi az órabéres konstrukcióban alkalmazott dolgozók létszámát.

A Tesla főnöke már június elején jelezte leépítési szándékát egy vállalati belső körlevélben. A Reuters által megszerzett e-mailben a létszámcsökkentést a gazdasági helyzet alakulásával kapcsolatos "nagyon rossz megérzésével" indokolta. Kifejtette, hogy a közeljövőben recesszió alakulhat ki az Egyesült Államokban, ami - megfogalmazása szerint - "nem biztos, de egyre valószínűbbnek tűnik."

Muskhoz hasonlóan más amerikai nagyvállalati vezetők is kifejtették aggodalmukat a recesszió fenyegető veszélye miatt. Így járt el a JPMorgan Chase & Co vezérigazgatója Jamie Dimon és a Goldman Sachs elnöke John Waldron is.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy szerinte az amerikai recesszió egyáltalán nem elkerülhetetlen, még akkor sem, ha a világ legnagyobb gazdasága emelkedő benzinárakkal és a 40 éve a legmagasabb inflációval kell hogy szembe nézzen. Lawrence Summers volt amerikai pénzügyminiszter az NBC News tévécsatornának vasárnap azt mondta, recesszióra számít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?