A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
Markó Iván, a 70 éves világhírű táncművész elmondása szerint őt hidegen hagyják a pénzügyek. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. A szakemberek már évek óta vitatkoznak arról, hogy maga a pénz boldogít-e vagy sem.
A 70 éves táncművész, Markó Iván szerint maga a pénz nem igazán számít. Tisztában van azzal, hogy mezítelenül jöttünk a világra és úgy is távozunk majd.
- mondta el a Best magazinnak a Markó Iván.
A pénz tényleg nem boldogít?
A közgazdászok már évek óta vitatkoznak arról, hogy valójában boldogít-e a pénz, vagy sem. Van, aki azt állítja, hiába a gazdasági növekedés, az anyagi jóléttől nem leszünk boldogabbak. Sőt, a sok pénzzel csak a baj van. Mások amellett kardoskodnak, hogy a gazdagságban keresendő a boldogság kulcsa.
Richard Easterlin még 1974-ben azzal a meglepő állítással állt elő, hogy a gazdasági teljesítmény, a GDP növekedése nem teszi boldogabbá az embereket. A kutató azt mondta, nincs szoros összefüggés aközött, hogy a gazdagabbak jobban is érzik magukat, vagyis hiába növekszik az anyagi javakban mérhető jólétünk, nem leszünk szükségszerűen boldogok. Ez az Easterlin-paradoxon.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közgazdász állítása akkor forradalminak tűnt, mert megdőlni látszott a fogyasztói társadalom alapvetése, mely szerint a nemzetek gazdaságának és polgárai jólétének növekedésével automatikusan növekszik a szubjektív jóllétük is. Ez a szubjektív boldogság tudományos megnevezése (nem keverendő össze a jóléttel), és azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan értékelik saját életüket: ha valaki kielégítőnek találja az életét és több pozitív érzelmet él meg, mint negatívat, akkor magas szubjektív jóléttel rendelkezik, azaz boldog.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/ Kollányi Péter
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







