-1 °C Budapest

Pótfelvételi: mihez kezdjünk, ha nem jutottunk be sehova?

2015. augusztus 26. 19:31

A pótfelvételi ponthatárok kihirdetésével ma azok számára is kiderül, hogy megkezdhetik-e felsőoktatási tanulmányaikat, akik második körben adták be jelentkezésüket. Nem kell elkeserednie azonban annak, aki nem jutott be idén egyetemre vagy főiskolára. Ha OKJ-s képzést választ, az előtte álló évben elsajátíthat egy szakmát, és akár a következő évi felvételihez szükséges többletpontszámot is megszerezheti.

A jelentkezők 68 százaléka, összesen 72 ezer fiatal már július 23-án biztos lehetett benne, hogy bejutott a kiválasztott egyetemre vagy főiskolára. Az a körülbelül 33 ezer diák ugyanakkor, aki ebben a körben nem nyert felvételt, pótfelvételi keretében is jelentkezhetett egy kiválasztott intézmény képzésére. Számukra ma dől el, hogy szeptemberben ők is egyetemisták vagy főiskolások lesznek-e.

Azoknak sem kell elkeseredniük azonban, akik idén nem nyertek felvételt. Középfokú végzettséggel ugyanis a munkaerőpiacon keresett szakképesítések megszerzésének lehetősége is megnyílik a diákok előtt. Számos gyakorlatorientált, értékes tudást biztosító felnőttképzésre lehet beiratkozni, és sok pozíció betöltéséhez nem is szükséges a felsőfokú végzettség. A felnőttképzéssel foglalkozó, országos hálózattal rendelkező Perfekt Zrt. oktatási igazgatója, Bársony Csaba szerint az OKJ-s képzések előnye, hogy gyakorlatközpontúan lehet az ismereteket elsajátítani, sok munkaadó kifejezetten a szakképesítéssel rendelkezőket részesíti előnyben.

A legnépszerűbb, érettségivel is megkezdhető OKJ-s képzések

Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Bérügyintéző
Társadalombiztosítási ügyintéző
Logisztikai ügyintéző
Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

Forrás: Perfekt Zrt.

Azoknak, akik későbbi felsőoktatási tanulmányokban gondolkodnak, fontos szempont, hogy a szakterületi OKJ-s képzés akár 24 többletpontot jelenthet a felsőoktatási felvételi során, ráadásul az OKJ-s képzés ideje alatt nem fogynak a felsőoktatásban felhasználható állami ösztöndíjas szemeszterek.

A számok is azt mutatják, hogy az érettségizett fiatalok közül egyre többen érdeklődnek az OKJ-s képzések iránt. 2010-hez képest ugyanis megnégyszereződött azoknak a fiataloknak az aránya, akik valamilyen szakma elsajátítása mellett döntenek közvetlenül az érettségi bizonyítvány megszerzése után. A jelenség alapvetően az OKJ-s képzések rugalmasságával, a végzettség hasznosíthatóságával, és a felsőoktatás hosszú képzési idejével magyarázható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az érettségivel elvégzett OKJ-s tanfolyamok megtöbbszörözik a sikeres elhelyezkedés esélyeit.
Érdemes ugyanakkor körültekintően eljárni, és a megfelelő engedélyekkel rendelkező, elismert felnőttképző intézményt választani, hogy a munkáltatók is elismerjék a megszerzett bizonyítványt.

Az OKJ-s képzésekre nem központilag, hanem a kiválasztott intézményben kell jelentkezni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem