-3 °C Budapest

1700 főt bocsáthat el a Magyar Telekom

Pénzcentrum
2014. július 24. 11:02

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő 2015-2016 évi létszámleépítésről és a bérfejlesztés mértékéről, áll a Magyar Telekom közleményében.

A Magyar Telekom maximum 1700 munkavállaló elbocsátásról állapodott meg az érdekképviseletekkel, melynek körülbelül 40 százaléka a 2014. október 1. és 2015. március 1. között távozik a társaságtól, a fennmaradó 60 százalék pedig várhatóan 2016. január 1-jétől. A 2 éves programra vonatkozó végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege megközelítőleg 12 milliárd forintot tesz ki, melyből 4 milliárd forint 2014 szeptemberében kerül könyvelésre.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint az anyavállalat azon alacsonyabb kereseti kategóriákba tartozó munkatársai, akik 2016. január 1-jén állományban lesznek, 2015. július 1-i visszamenőleges hatállyal 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek.

A Magyar Telekom idén március végén összesen 11 141 főt foglalkoztatott csoportszinten, vagyis a leépítés a teljes állománynak akár 15 százalékát is érintheti. Tavaly év végén a magyarországi operációban 7 396 főt foglalkoztattak, arra vetítve a maximum 1700 fős elbocsátást, a teljes magyarországi létszám 23 százalékát érinti az elbocsátás.

Legutóbb tavaly októberben született megállapodás a munkavállalói létszámmal kapcsolatban a vállalat és az érdekképviseletek között, akkor 250 fő elbocsátásáról, de egyidejűleg 270 fő felvételéről döntöttek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 17:32