Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
Csaknem százezer, a kommunista időszakban meghurcolt embernek nő a juttatása szeptembertől; a kormány döntése értelmében több mint 16 százalékkal emelkednek a kárpótlási célú kiegészítések az '56-os forradalom hősei vagy a munkaszolgálatosok esetében - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a napilapot úgy tájékoztatta, hogy több mint 88 ezren politikai rehabilitáció címén jogosultak az ezentúl többet jelentő kiegészítésre, például a munkaszolgálatosok, az 1956-os forradalom hősei és a kitelepítettek, míg hatezernél is többen a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékuk kapcsán.
A nemrégiben meghozott kormánydöntés értelmében az érintettek juttatásai - amelyek összegei a jogcím szerint változnak - az infláció mértékének megfelelően növekednek, a 2011-től megvalósult öregségi nyugdíjemelésekkel összhangban, összesen 16,2 százalékkal - ismerteti a Magyar Nemzet.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







