-1 °C Budapest

360 milliót kaszált: ez eddig egyetlen magyarnak sem sikerült

Pénzcentrum
2012. október 30. 19:01

Koroknai András hatodik helyig jutott a Las Vegasban megrendezett World Series of Poker (WSOP), 10 ezer dollár (2,2 millió forint) nevezési díjú főversenyén. Az elképesztő eredményhez természetesen busás nyeremény is dukál - András több mint 1,6 millió dollárral (~350 millió forint) a zsebében térhet haza.

Három hónapnyi várakozást követően ma hajnalban folytatódott a játék a WSOP főversenyén - kilence játékos ült le a döntő asztalhoz, nyolc amerikai és egy magyar. A főverseny döntőjének egyetlen magyar résztvevője sokáig sikeresen építgette stackjét, azonban Greg Merson ellen hatalmas potot veszített, és végül hatodik helyen búcsúzott a főversenytől.


Mivel korábban egyetlen magyarnak sem sikerült eljutnia a WSOP főversenyének döntőjéig, így Koroknai András eredménye mindenképp figyelemre méltó. Bár a legrangosabb elismerést, a világbajnoki karkötőt ezúttal nem sikerült megszereznie, 1 640 902 dolláros (~361 millió forint) nyereménye így is rendkívüli.

Pénzcentrum vélemény
Gratulálunk András!
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?