16 °C Budapest

"Kell egy hét együttlét"- Néhány érdekes adat a Szigetről

Pénzcentrum
2006. augusztus 8. 09:00

Naponta kétszáz programmal, 252 nemzetközi és 500 magyar produkcióval 66 helyszínen várja a látogatókat a szerdán kezdődő Sziget Fesztivál. A fellépők a hat kontinensről érkeznek az egyhetes fesztiválra, ahol a zenekarok és lemezlovasok mellett utca- és táncszínházak, balett-táncosok, akrobaták és bábosok is szórakoztatják a látogatókat.

A legtöbb külföldi fellépő Nagy-Britanniából érkezik. Az Egyesült Államokból 24 csapat míg Németországból 26 banda érkezik. Franciaországból 22 fellépő művészt, illetve társulatot várnak a szervezők.

A Hajógyári-szigetet hatezer dolgozó 15 nap alatt rendezi be. A sátrak összterülete mintegy 30 000 négyzetméter, amelyek közül a legnagyobb a Party Aréna 2700 négyzetméteres nagysátra. A por ellen a sátrakban és az utakon burkolatot fektetnek le, a főbb útvonalakra 11 kamionnyi műanyag út kerül, a sátrak padlóját pedig 24 000 négyeztméter faburkolattal látják el, idén már 4,5 kilométernyi úton lesz közvilágítás.

A több mint 3500 négyzetméter alapterületű színpadokat 7 napon keresztül 80 ember és 4 targonca építi. Közülük a legnagyobb a 840 négyzetméteres, 14 méter magas, húsz tonna teherbírású Nagyszínpad, ahol négy tonnányi világítás biztosítja a koncertek látványosságát, 400 ezer watt teljesítménnyel, nyolcvan lámpával. Fejlesztik az egyes színpadok hangminőségét is, a Nagyszínpadon digitális hangkeverőpultokat szerelnek fel.
A higiéniai körülményeket és a vízellátás zavartalanságát 125 vizes- és kazánkonténer, 155 iroda, raktár, öltöző, tároló biztosítja. Az illemhelyek száma is nőtt az idén: összesen 1329 mobil- és konténervécét telepítenek, lesz 16 darab mobil pissoir, és újdonság a 32 kézmosó alkalmatosság is. A tusolók és mosdók száma az idén tíz új konténerrel nő.

A tavaly kialakított vendéglátóblokkok tovább bővülnek: három kürtöskalácsos, tíz grillhúsos, öt pizzás, hat hot-dogos, öt pékárus, egy melegszendvicses, egy rétes- és egy minifánkárus, egy halas, három főtt-, illetve pattogatott kukoricás, hét lángosos, két gyümölcsárus, négy jégkrémes, tíz nemzetközi specialitásokat kínáló étterem, két vegetáriáus konyha, három főzelékes várja a vendégeket. Ezenkívül két narancsfacsaró, négy borozó, három pálinkaház, 52 kocsma, öt kávézó és egy teázó épül. Az italárak mindenhol szabottak: egy deciliter üdítő 60, ugyanannyi bor 90, és fél liter csapolt sör 320 forintba kerül.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. húszmillió forintért vállalta a Sziget takarítását, a hulladék elszállítását. A cég 250 konténert, 200 hulladékgyűjtő tartályt és 15 darab hat köbméteres gyűjtőkonténert helyez el a Szigeten. A tárolókat naponta többször ürítik. A Szigeten idén is lesz lehetőség szelektív hulladékgyűjtésre, papír- és üveggyűjtésre 10 köbméteres, a műanyag hulladékok számára 6 köbméteres tömörítős konténert helyeznek ki. A Szigetet 60 munkás tíz célgéppel takarítja majd minden nap, a rendezvény után a területet körülbelül tíz nap alatt állítják vissza eredeti állapotába.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Szigeten mobil szélessávú internetkapcsolat is szolgálja a látogatók kényelmét. A nagyszínpadon és környékén kivetítők, a színpadi műsorhoz illeszkedő vizuális effektekkel várják a nézőket. A Szigeten lesznek bankautomaták és egy gyógyszertár is, a látogatók ellátásáról 400 fős egészségügyi csapat, egy rohamkocsi, három esetkocsi és két kiemelt mentőkocsi gondoskodik. Az egy hét alatt 1500 biztonsági őr és 100 rendőr ügyel a biztonságra.

A szervezők kérik a látogatókat, hogy lehetőleg ne autóval érkezzenek. A BKV és a MÁV kedvezményes jegyeket kínál a szigetelőknek, a kedvezményekről a cégek honlapjai adnak tájékoztatást. A Szigetre hajóval is el lehet jutni, a járatok a Batthyány térről és a Jászai Mari térről indulnak.

A mozgássérültek bejutását idén is speciális buszjárattal és segítőkkel oldják meg a szervezők, a Veled - Érted Egyesület segítségével. A Batthyány térről indul majd buszjárat, ami megáll a Flórián téren is (ahol a saját gépjárművel érkezők parkolhatnak). A Batthyányi térről 13 órától kétóránként indul a Szigetre a járat, visszafelé 14 órától kétóránként jár a busz. Az utolsó busz a Szigetről 24 órakor indul.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm