Reuters-poll: még több kamatcsökkentés

Pénzcentrum
2005. augusztus 18. 12:39

Ismét felmérés készített a Reuters a piaci elemzők és kereskedők körében a várható makrogazdasági és pénz- illetve tőkepiaci folyamatokról. A Magyar Nemzeti Bank hétfőn várhatóan újabb negyed százalékponttal csökkenti alapkamatát, azaz az elmúlt öt hónapban tapasztalt ütemben folytatódik a monetáris lazítás. A jövő évi költségvetésben mintegy 500 milliárd forint kiadáslefaragásra lesz szükség - mondták az elemzők.

Az augusztusi felmérésben az elmúlt hónapokban tapasztalt minta folytatódott: az elemzők ismét későbbre csúsztatták a monetáris lazítás lelassulásának várt időszakát és egészében a kamatok nagyobb csökkenésére látnak esélyt, mint korábban. Ugyanakkor a többségük továbbra sem látja esélyét a kamatmérséklés felgyorsulásának, amire a piacon az utóbbi hetek forinterősödése és az állampapírhozamok rekord alacsony szintekre esése után ébredtek remények.

Húsz elemző közül mindössze kettő valószínűsített fél százalékpontos csökkentést az MNB 6.75 százalékos alapkamatában a Monetáris Tanács hétfői ülésén. A többiek óvatos 25 bázispontos kamatvágást várnak, azaz ugyanakkorát, amennyivel március óta minden hónapban mérsékelte alapkamatát az MNB.

Hasonló eredményt hozott a devizakereskedők között végzett felmérés is: 13 kereskedő közül 10 várt negyed százalékpontos és csak három 50 bázispontos kamatcsökkentést hétfőre.

Szeptemberre újabb 25 bázispontos kamatvágást várnak az elemzők. Ezután azonban az új konszenzusok szerint lassulhat az ütem.

Az év végéig újabb negyed százalékpont, a jövő év egészére pedig összesen további fél százalékpont vágást jeleznek előre az elemzők. Az év végére konszenzusuk 6, a jövő év végére pedig 5.5 százalékos alapkamat, fél, illetve negyed százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal ezelőtt gondolták.

A következő hónapokban az elemzők szerint a forint jelentős esésének a veszélye nélkül 6 százalékig vághatja a kamatát az MNB. Azaz ez a kamatküszöbb szintén folytatta a vándorlást lefelé, és most 25 bázisponttal alacsonyabb, mint egy hónapja, és 2.5 százalékponttal marad el az év elején becsült értéktől.

A devizadealerek szerint a jövő héten az euró ellen 243.50 és 245 közötti szinten kereskedhetnek a forinttal, ha az MNB csak 25 bázisponttal csökkenti kamatát, ennél nagyobb vágás esetében azonban lehetséges a forint gyengülése. Akad kereskedő, aki nem zárja ki, hogy a kisebb vágás esetén a forint visszatér a korábbi erősödő trendhez, és a piaci szereplők újabb kísérletet tesznek a 243-hoz közeli opciós szintek kiütésére.

Az elemzők szerint a hetekben alábbhagyhat a forint lendülete: szeptember végére 246.50-es, az év végére 250-es, 2006 végére pedig 252-es euró elleni szinteket vetít előre a konszenzus.

Az állampapírpiacon a korábbinál kisebb lendülettel, de a következő hónapokban folytatódhat az elemzői konszenzus szerint a hozamesés.

A legutóbbi kamatülés jegyzőkönyvében a kamatlazítást segítő fő tényezőként a maginfláció csökkenését emelte ki a Monetáris Tanács, ugyanakkor fő kockázatnak az államháztartás helyzetét látta, illetve azt is említette, hogy változhat a forint piacoknak jelenleg kedvező nemzetközi befektetői környezet.

Az új konszenzus előrejelzések szerint augusztusban 3.8, decemberre 3.9 százalékra emelkedhet a fő inflációs mutató a júliusi 3.7-ről, mielőtt a jövő év végére az adócsökkentések hatására 2.2 százalékra mérséklődhet.

Az elemzői becslések mediánja szerint az adócsökkentések és az idei egyszeri bevételek pótlására mintegy 500 milliárd forinttal kell mérsékelnie kiadásait jövőre az államháztartásnak. A becslések 400 és 690 milliárd forint között szóródtak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A kormány eddig 200 milliárd forint lefaragására tett igéretet, az esetleges további lépésekre a 2006-os költségvetés tervezési folyamatában derülhet fény.

Az elemzők előrejelzése a nyugdíjkiadásokkal nem korrigált államháztartási deficitre 2005-re a GDP 5.1, 2006-ra 5 százaléka (az utóbbi kéttized százalékponttal magasabb az egy hónapja mért szintnél). Ez azt jelentené, hogy Magyarország egymás után negyedszer, illetve ötödször is túllő deficitcéljain (2005-re a cél a nyugdijkiadásokkal együtt 4.7, 2006-ra 4.1 százalék.)

Miután az Ecostat a napokban 4 százalékos becslést hozott nyilvánosságra a GDP második negyedévi bővüléséről, erre az időszakra több elemző is felfelé módosította korábbi előrejelzését. A konszenzus 3.45 százalékról 3.8 százalékra emelkedett. Hosszabb távra kitekintve azonban óvatosak maradtak az elemzők.

A 2005 egészére vonatkozó medián előrejelzés 3.5 százalék maradt, 2006-ra pedig mindössze öt bázisponttal emelkedett a konszenzus, 3.7 százalékra.

A GDP-t potenciálisan befolyásoló mutatók közül ugyanakkor mostmár trendszerűen tovább emelkedtek az ipari termelés növekedésére vonatkozó előrejelzések: 2005-re háromnegyed százalékponttal 6 százalékra, 2006-ra pedig háromtized százalékponttal 6.8 százalékra.

Ugyanakkor folytatódott a külkereskedelmi mérleg hiányára adott előrejelzések javulása is: 2005-re 2.97 milliárd, 2006-ra pedig 2.9 milliárd euró a konszenzus, 230 millió, illetve 680 millió euróval kisebb, mint egy hónapja.

Egyelőre nem tudni, mindezek elvezetnek-e a későbbiekben az éves GDP-prognózisok emelkedéséhez is.

A költségvetés hiánya körüli bizonytalanságok ellenére az elemzők többsége szerint továbbra is elérhető az euró 2010-es bevezetésének a célja. Újra megjelentek azonban ennél későbbi bevezetésre vonatkozó előrejelzések is.

Ugyanez a trend volt megfigyelhető egy szélesebb elemzői mintán végzett múlt heti londoni Reuters felmérésnek is: Az elemzők egyharmada 2010-nél későbbi eurózóna belépést jósolt, és elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország késve csökkentheti államháztartási hiányát az euró bevezetéséhez elvárt szintre.

HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.04 00:01
HERDING CATS An idiom denoting a futile attempt to control or organize a class of entities, which a...
vezetoi-coaching  |  2023.12.03 14:09
“Másodhegedűs az, aki a "főszereplő" mögött áll a rangsorban.” Akart-e valaha is valaki “másodheged...
perfekt  |  2023.11.28 14:18
Az anyaság kihívásokkal teli, ám lenyűgöző utazás, amely gyakran megváltoztatja az élet minden terül...
hrdoktor  |  2023.11.27 07:52
A férfiak vitamin- és ásványi anyagszükséglete kissé eltér a nőkétől. Nézzük, mire kell különösen fi...
laskainelli  |  2023.11.22 19:44
A párkapcsolatokban való kommunikáció rendkívül fontos ahhoz, hogy egészséges és tartós legyen egy k...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 4. hétfő
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. december 3. 18:01
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm