A forint délután 2 óra körül hirtelen gyengülni kezdett, és a zuhanás egészen a 246.70-ig repítette a jegyzéseket. Az elmúlt percekben a kurzus stabilizálódott, jelenleg a 246-247-es szint között ingadoznak a kötések a forint/eurónál. Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője szerint a forint gyengülése mögött az elmúlt két nap forinttal kapcsolatos kommentárjai állhatnak. Török Zoltán a Raiffesen elemzője szerint a ma délutáni események mögött a nyilatkozatháború mellett a visszafogottabbá váló kamatcsökkentési várakozások is meghúzódnak. Lars Christensen (Danske Bank) szerint az árfolyam akár a 250-es szintig mozdulhat a piaci folyamatok következtében.
Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője szerint alapvetően két ok áll a forint mostani, hirtelen gyengülése mögött. Az egyik az, hogy az elmúlt két nap a fiskális és monetáris politika oldaláról érkező nyilatkozatok (illetve a hetek óta a viták középpontját jelentő Jegybanktörvény-módosítás) a két oldal közötti ellentétek kiújulására, fokozódására utal, ami igen kedvezőtlen jelnek tekinthető.
Tegnap Járai Zsigmond elképzelhetőnek nevezte a jövő hétfői kamatcsökkentést, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem szükséges az inflációs célok eléréséhez az intervenciós sávszélhez ilyen közeli (243 közeli) forint. Ma reggel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gyengébb forint mellett igen egyértelműen és keményen síkra szállt, erre az MNB irányából érkezett válasz, mely szerint a kormánynak a "saját háza táján kellene rendet tennie", hogy a kamatcsökkentések az elvárt ütemben folytatódhassanak.
Török szerint a várható ellenségeskedéseknek nincs jó üzenete a piac felé, melyet a hazai fizetőeszköz gyengülésében is kifejezésre juttatnak.
Az elemző szerint a másik ok az, hogy enyhültek/visszafogottabbá váltak a kamatcsökkentési várakozások (melyhez feltehetően a mai Reuters-poll eredménye is hozzájárulhatott). Emiatt a 245 körüli stoppok (Deutsche Bank, Goldman Sachs nagyobb tételei) hirtelen nagyobb lökést adtak az euró erősödésének a forinttal szemben.
A szakértő várakozási szerint a kedélyek az alig fél óra alatt lezajlott gyengülési hullám után csillapodnak (a kurzus jelenlegi szintje: 246.30-246.60 is erre utal), a piac megnyugszik, a forint árfolyama stabilizálódik.
A következő napokban Török szerint azért nehéz megmondani, hogy mi is várható, mert továbbra sem látható, hogy mi lehet az MNB hétfői döntése, ugyanakkor egyre nagyobb egy 50 bp-os vágás valószínűsége. A forint mostani gyengülése is a jegybank óvatosságának megalapozottságát erősítheti.
Amennyiben esetlegesen elmaradna a kamatcsökkentés, vagy a vártnál kisebb mértékű lenne, úgy van rá esély, hogy a forint ismét erősödni kezdene, és megközelítené a sávszélt. Török szerint a leginkább valószínű, hogy a forint a 243-246 közötti sávban, azaz továbbra is tartósan erős szinten ingadozhat a kamatdöntést követően.
Tóth elmondása szerint a kötvénypiacon a nap eddigi részében inkább a range-trading volt jellemző, a mostani forintgyengülés egy-két nagyobb szereplő eladásai miatt következett be. Feltételezése szerint a jövő hétfői kamatdöntés előtt a kiváró hangulat miatti alacsonyabb forgalom is hozzájárulhatott a jelentős gyengüléshez.
Tóth szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy a délutáni forint korrekció mennyire lesz tartós, azonban megítélése szerint jelentősebb erősödési potenciál a forintban már nincs, 245-246 HUF/EUR körül stabilizálódhat az árfolyam.
A jövő hétfői döntést megelőzően komolyabb elmozdulásra nem is számít az elemző. A kötvényhozamok esetén véleménye szerint marad a mérsékelt emelkedő tendencia, a korábbi optimista vélemények ellenére inkább egy 50 bázispontos vágás lehet reális hétfőn, ami egyébként az ő eredeti várakozásainak is megfelel.
Christensen szerint egyelőre spekulatív eladások gyengítik a forintot. 245 HUF/EUR felett jelentős stop megbízások voltak, emiatt a forint gyengülése felgyorsult. Az elemző szerint gyorsan 250-ig is elszáguldhat az árfolyam.
A forint gyengülése miatt a külföldi szereplők részéről a kötvénypiacon is erősebb eladási hullám indulhat, mely visszahat a devizapiacra is. Így a forintgyengülés és hozamemelkedés egymást erősítheti.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


