4 °C Budapest

EP- választások: mi lesz a gazdaságpolitikával?

Pénzcentrum
2004. június 14. 09:40 3 perc

A Fidesz Polgári Szövetség kapta a legtöbb szavazatot a hétvégi Európa Parlamenti választások során, ezzel 12 képviselőt küldhet az Európa Parlamentbe. A második, mégis vesztesnek minősíthető hely az MSZP-é lett 9 mandátummal, az SZDSZ a harmadik helyen szerepel két képviselővel, míg az MDF egy mandátumot szerzett. A választásoktól a piac többsége nem várt különösebb változást a gazdaságpolitikában, ugyanakkor kérdés, hogy az eredmények mennyire gondolkodtatják el a fő kormányzópártot, a költségvetési politika esetleg tovább lazul-e, egy szükségesnek vélt újabb takarékossági, megszorító csomag konzekvensen megvalósítható lesz-e az idei évben. A 2006-os választások közeledtével ilyen támogatottság mellett nehéz lesz érdemi reformokat végrehajtani.

A Fidesz a hétvégi választásokon elérte azt, amit szeretett volna, míg az MSZP részéről beigazolódni látszottak a korábban táplált félelmek. Az SZDSZ és az MDF nagy sikernek értékelte a hétvégi eseményeket saját szempontból, ugyanakkor a valós érdemek mellett is feltehetően kissé túlbecsülik annak jelentőségét. A mostani választás leginkább egy időközi közvéleménykutatásnak értékelhető belpolitikai szempontból, kérdéses, hogy "éles" helyzetben a valós preferenciák hasonló módon alakulnak-e. Az EP választások jellemzően minden uniós országban erős belpolitikai színezetet kaptak, a kormánypártok többségükben vereséget szenvedtek.


Gazdaságpolitikai szempontból a mostani eredmények nem kifejezetten értékelhetők pozitívnak. Bár az MSZP retorikájában úgy értékelte, hogy inkább az elégedett választók maradtak otthon, az elégedetlenek pedig voksukkal nyilvánítottak véleményt, ez mégis inkább a vesztes párt tankönyvszerű válasza kellett hogy legyen. Feltehetően az MSZP politikájában is bekövetkezik majd egyfajta váltás, az eredmények érezhető hatással lehetnek a választásokig terjedő gazdaságpolitikára, a kormány esetleges szeptemberi átalakítására. Természetesen felmerül a kérdés, hogy az MSZP és a kormány a választók szemében mennyire választható el, vasárnap a választók az MSZP-re vagy a kormányra szavaztak-e. Az SZDSZ eredménye azt sugallja, hogy a választók pártok közötti különbséget is tettek.

Azonnali változást a gazdaságpolitika irányultságában nem várunk, ugyanakkor ilyen "háttér" mellett a kormány talán nehezebben, óvatosabban vezet majd be lakosságot is érintő takarékossági intézkedéseket. Ez nem feltétlenül jelenti a költségvetési politika további jelentős lazulását, inkább a szükséges megszorítások elmaradását, a reformlépések további elodázását.

A Szabad Demokraták relatív sikere arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakosság részéről létezik egyfajta szimpátia a liberális gazdaságpolitikával szemben, nem tudható, hogy ez mennyire tudatos magatartás szélesebb körben (önmagában az adócsökkentés mindenkinek szimpatikus javaslat). A liberálisok által hangoztatott adócsökkentés és kisebb állam ugyanis a visszaosztás terén is kisebb államot jelent, az a fajta paternalizmus, melyhez sokan hozzászoktak és egyfajta elvárásként is megjelenik a hatalmon levőkkel szemben, nem reális illetve nem a korábbi mértékben és módon reális elvárás. Mindkét nagy párt (MSZP, Fidesz) erősen baloldali programmal, szlogenekkel igyekezett választókat nyerni a kampány során. Bár jelentős ígérgetések nem történtek a 2002-es kampányhoz hasonlóan, csak remélni lehet, hogy a gazdasági racionalitás, az egyensúlyra törekvés nem tűnik el a gazdaságpolitikából. Kár lenne megakasztani azokat a kedvező folyamatokat, melyek az elmúlt negyedévekben egyre erősebben mutatkoznak a tényadatokban (élénkülő beruházások és export, gyorsuló növekedés).

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?