econet.hu eredmény: virtuális valóság

Pénzcentrum
2004. február 13. 07:47

Közzétette ma reggel tavalyi második féléves gyorsjelentését az econet.hu, mely másfél év után ismét pozitív üzemi eredményt tudott produkálni jelentős költség csökkentéseinek a hatására. Az adózott eredmény nagy részét azonban pénzügyi és rendkívüli tételek adják.


Több mint 30%-kal visszaesett ugyan az econet.hu árbevétele a tavalyi második félévben, de az igen erőteljes költség csökkentések következtében az internetes cég azonban így is szolid, 10 millió Ft-os üzemi eredményt tudott produkálni.


A legnagyobb mértékben a személy jellegű ráfordítások estek vissza, mivel a főállásban foglalkoztatott dolgozók létszáma 26 főről 9 főre mérséklődött. A megrendeléseket a cég alvállalkozók segítségével tudta elvégezni, ezzel sikerült egyrészt a bért terhelő járulékokat jelentősen csökkenteni, másrészt pedig a "bért" (azaz az alvállalkozóknak fizetett összeget) is mérsékelni, valószínű ugyanis, hogy csak a tényleges teljesítésért fizetett az econet.hu.

A költségek csökkenése mellett szemet szúró az értékcsökkenés növekedése, mely a tárgyi eszköz állomány csökkenésével párhuzamos.

Annak ellenére, hogy az üzemi eredmény mindössze 10 millió Ft-os lett, az adózás utáni profit meghaladta a 72 m Ft-ot, mely elsősorban a pénzügyi eredménynek, valamint a rendkívüli tételeknek köszönhető.


A pénzügyi műveletek eredményei között 11 millió Ft-ot két leánycég osztaléka jelentette: az M-Holographix Kft 3, az Eco.Nert Hungary pedig 11 millió Ft-ot fizet ezen a címen.

90 millió Ft áll a pénzügyi műveletek egyéb bevételei soron, ami a részvény és kft üzletrészek eladásának a bevételeit jelenti. Ezzel szemben állnak természetesen ezeknek a ráfordításai, melyek 63 millió Ft-ot tettek ki.

A rendkívüli bevételek több mint 31 millió Ft-ot mutatnak, ami egy véglegesen átvett pénzeszközt, valamint egy, a céget illető foglalót takar.

A pénzügyi és rendkívüli tételekkel azonban óvatosan kell bánni, ezek egyszeri tételek még akkor is, ha jelentősen megdobták a cég adózott eredményét.

A mérleget személve azt érdemes kiemelni, hogy a társaság pénzeszköz állománya tovább csökkent, követelései azonban jelentősen megnövekedtek, a gyorsjelentésben azonban szerepel az is, hogy a követelések közül egy 50 millió Ft-os tétel (üzletrész értékesítés) a mérlegkészítés napjáig teljesült. Azt azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a követelések állománya még ezt az 50 millió Ft-os tételt nem számolva is megduplázódott.

A jegyzett tőke növekedése az év közi tőkeemelésnek köszönhető, az értékelési tartalék összege pedig az ivy technológiának és szoftvereket takarja.


Javult ugyan a társaság likviditási helyzete, a kötelezettségek (rövid lejáratú) azonban még így is jeentősen meghaladják a pénzeszközök és követelések állományát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27