30 °C Budapest

AH, Matáv és Synergon a közháló projektben

Pénzcentrum
2004. február 10. 12:55

Február 10-én, kedden digitális alapkőletétellel elindul a Közháló megvalósítása, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja. A digitális alapkőletételen részt vesz Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint a megvalósításban résztvevő cégek képviselői - tette közzé az IHM.

A Közháló egy az egész országot behálózó informatikai alapközmű, amely néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja majd a szélessávú hozzáférést a világhálóhoz.

A Közháló hozzáférhetővé teszi az internetes szolgáltatásokat és információkat, csökkenti az állampolgárok és az igazgatási szervek közti távolságot, átláthatóbbá teszi a közigazgatás és államigazgatás működését. A Közháló segítségével az ország lényegében minden pontján elérhetőek lesznek az eGazdaság, eKereskedelem csatornái is, felgyorsul az információs társadalom megteremtésének folyamata.

A Közháló fontos feladata továbbá az eMagyarország program keretében létesülő eMagyarország pontok (számítógépes információs pont) megvalósításának támogatása. A program megvalósulása érdekében az IHM támogatni kívánja azokat a szervezeteket és intézményeket - könyvtárakat, közművelődési intézményeket, teleházakat, önkormányzatokat, egyházi intézményeket, kórházakat, szanatóriumokat, az idősek otthonait, klubjait, alapítványokat - amelyek már működtetnek közösségi internet-hozzáférési helyeket, vagy vállalják új közösségi internet-hozzáférést szolgáltató pontok létrehozását és eMagyarország pontként történő működtetését. A program - a kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel - lehetővé teszi az internetszolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, elsősorban postai szolgáltatásokkal, így a kistelepüléseken élők is megfizethető áron, lakóhelyük közelében juthatnak hozzá az internet használatához.

A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) tervei szerint a Közháló program három -- egymásra épülő - fázisban valósul meg.

Az első fázis megvalósítására a minisztérium tavaly indított hét közbeszerzési eljárást, melyek nyerteseivel a múlt héten zárult le a szállítói szerződések megkötése. Ebben, a 2005 szeptemberéig tartó szakaszban a Közháló több mint 2500 településre jut el. Az első fázisban összesen 7300 szélessávú végpont kerül átadásra, melyből 5 ezer a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósul meg. Az IHM által finanszírozott 2300 további végpont településeinek kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megvalósuló végpontok magas száma lehetővé teszi, hogy a vállalkozási alapon létrejövő szolgáltatási rendszer lényegesen kedvezőbb árakon üzemeljen, valamint azt, hogy a szolgáltatás olyan végpontokhoz is eljusson, amelyekhez a szolgáltatást a kisebb végpontszám esetén nem lehetne gazdaságosan biztosítani.

A Közháló közbeszerzési eljárásán nyertes szállítók:

Antenna Hungária, Elender, Emitel, EuroWe, GTS-Datanet, Hewlett-Packard Magyarország. Hungaro DigiTel, Hungarotel, Invitel, az LNX Hálózatintegrációs Rt. és a Synergon Informatikai Rt. konzorciuma, MATÁV, Netvisor, PanTel.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?