Mit trükköznek a magyar boltok? Zuhanni kezdett az egyik slágertermék ára
Az árháború már a KSH adataiban is feltűnhetett, ugyanis a korábbi csúcsdráguló trappista februárról márciusra már 11 százalékkal olcsóbb lett a boltokban.
Az árháború már a KSH adataiban is feltűnhetett, ugyanis a korábbi csúcsdráguló trappista februárról márciusra már 11 százalékkal olcsóbb lett a boltokban.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.
Az elmúlt időszakban az infláció és az árak emelkedése egyre nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén.
25 milliós balatoni nyaralók, egekbe szökött fagylalt árak, autóvásárlás: többek között ezek voltak a legnépszerűbb témák a Pénzcentrumon az elmúlt egy héten.
A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum. A húsvéthoz számos népszokás kapcsolódik.
A hagyományos sonka, tojás, kalács mellett egyre többen teszik le a voksot a zöldségtálak, saláták mellett, melyek amellett, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, rendkívül egészségesek is!
A tavaszi hónapok szezonális keresletnövekedése mutathatja majd meg igazán, milyen pályán indul tovább a lakáspiac.
Egy év alatt a duplájára nőtt egy darab tojás átlagára, és könnyen lehet, hog még sehol nem járunk a végétől.
Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban.
Az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak februárban az előző havihoz képest.
Ettől a héttől újabb termékeket áraz le 5-36%-kal a SPAR. Ezzel már közel 600-ra emelkedik azon termékek száma, amelyek árát az Árzuhanás Promócióban csökkentette az üzletlánc.
Európai szinten ugyan olcsónak számítanak a magyar F1-es belépők, de azért lehet méregdrágán is kinézni a Hungaroringre.
Szerdán a gázolaj esetében számíthatunk árváltozásra: nagykereskedelmi árak tekintetében bruttó 10 forintos árcsökkenés került ma bejelentésre.
Üveggyapot hőszigetelés: hány cm üveggyapot szigetelés kell, hol tartanak az üveggyapot árak 2023-ban? Mi a különbség az üveggyapot és a kőzetgyapot között, miért jó az üveggyapot?
Homlokzati hőszigetelés kalkulátor, homlokzati hőszigetelés munkadíj árak 2023: milyen vastag homlokzati hőszigetelés kell és milyen a jó homlokzati hőszigetelés a házra?
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,3, az exportértékesítésiek 2,6%-kal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 2,2%-kal mérséklődtek.
Már most van olyan árstopos élelmiszer, ami lehet hogy olcsóbb lenne, mint amennyit most fizetünk érte.
Az elmúlt években számos nehézséggel néztek szembe nemcsak a házasulandó párok, hanem az esküvői szolgáltatók is.
A helyzet felmérése érdekében felkerestünk esküvői szolgáltatókat, hogy megtudjuk, milyen szezonra számítanak 2023-ban és hogyan próbálják meg átvészelni az évet.
Március végén a fővárosi használt lakások átlagos négyzetméterára 952 ezer forint volt, ez pedig lényegében stagnálást jelent.