16 °C Budapest
Banknotes of the Hungarian currency -Forint, close-up.

Üzent az MNB a moratóriumosoknak: aki tud, inkább kezdjen törleszteni

MTI
2021. július 6. 18:29

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra biztatja a moratóriumot igénybe vett ügyfeleket, hogy minél előbb kezdjék meg hiteleik törlesztését azok, akiknek rendelkezésére áll az ehhez szükséges jövedelem - mondta az MNB felügyeleti szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Binder István hozzátette, hogy az MNB felmérése szerint az érintett ügyfelek legalább 56 százaléka minden gond nélkül tudná fizetni havi törlesztőrészletét.

A szóvivő hangsúlyozta: a jegybank elvárja a hitelintézetektől, hogy ha az ügyfél a moratórium alatt felhalmozódott összeget részlegesen vagy teljesen előtörlesztené, azt megtehesse ingyen, előtörlesztési díj nélkül. Mindez sok tízezer, de akár százezer forintos könnyebbséget is jelenthet az ügyelek számára.

Az előtörlesztés mellett az ügyfeleknek más lehetőségük is van:  kérhetik azt is, hogy maradjon az eredeti futamidő és a moratórium alatt felgyűlt összeget a bank építse be a törlesztőrészletbe. A havi törlesztőrészlet ezáltal kicsit magasabb lesz, viszont az ügyfél az eredeti futamidő végén letudja zárni a hitelt. A jegybank ebben az esetben is azt várja el a bankoktól, hogy ne legyen szerződésmódosítási díj - mondta. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megjegyezte, hogy felesleges kiadást vállal magára az, aki továbbra is igénybe venné a moratóriumot, miközben megvan a törlesztési képessége, ugyanis ezáltal jelentősen nőhet az összes visszafizetendő tartozása.

Közölte: tavaly év elején 1,6 millió lakossági ügyfél vette igénybe a moratóriumot, ez a szám mostanra 1,2 millióra csökkent, emellett van még 30-35 ezer érintett vállalkozás. Ez a moratóriumra jogosult hitelállománynak a felét jelenti a lakossági oldalon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 28. 12:46
Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke Tarr Zoltánt, a TISZA Párt alelnökét kérte fel a T...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?