25 °C Budapest
Több tízezer újabb lakásvásárló jön: versenyt futnak a bankok a hitelfelvevőkért

Több tízezer újabb lakásvásárló jön: versenyt futnak a bankok a hitelfelvevőkért

2019. június 24. 16:02

2300 milliárd forint összegű szerződéses állománnyal bír jelenleg a hazai építőipar a KSH minapi jelentése szerint. Nem csoda, hogy a nyár ellenére sincs holtszezon a szektorban, sőt július elején újabb élénkülést várnak a piacon. A várakozások szerint durván harmadával bővül idén az ágazat teljesítménye, ezért a bankok élénk érdeklődést mutatnak a projektek finanszírozásában, mind a négy fronton.

Ami az újlakáspiacot illeti, július elején érkezik az újabb kormányzati csomag, amelynek hatására a kiterjesztett CSOK és főleg a babaváró hitel révén több tízezer potenciális vásárló léphet az amúgy is kapacitása határán mozgó kivitelezői piacra. Persze még a most tervezett 25 ezer éves újlakásszám is elmarad a szakértők által szükségesnek ítélt évi 40 ezertől. A fejlesztők ráadásul előszeretettel tartják vissza a lakásokat a későbbi magasabb ár és áfa reményében.

Banki szempontból egyébként a kockázatok beárazása miatt az építőipari cégek kicsit drágábban jutnak forráshoz, a hitelintézetek jobban szeretik az akvizíció-célú hiteleket, mondta el Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője a témában adott interjújában.

Az irodapiac is élénk

Az irodapiacon is élénk a hitelezés, hiszen még bőven van tér a fejlesztésre, a kereslet pedig feneketlen. A mostani, közel négymillió négyzetméteres állomány még úgy ötödével bővülhet a következő években, amivel Budapest már lassan felzárkózik a régiós versenytársaihoz. A fővárost sok cég találja alkalmasnak, az idetelepített szolgáltató központok kollégáit azonban le is kell ültetni valahol, így tulajdonképpen bármennyi helyet felszívna most a piac Kővári Mihály szerint.

A banki szakértő a beruházás finanszírozások kapcsán úgy nyilatkozott: a gazdasági növekedés következtében nő a hitelek iránti kereslet. A kapacitásbővítés miatt telephelyre, eszközökre, építkezésre igénylik a hitelt a kkv-k és nagyvállalatok. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Online hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

A logisztikai piac felfutása szintén újabb lökést adott a hitelezésnek. Kővári hozzátette, hogy a bankok egymással is versenyben vannak az ügyfelekért, ezért próbálnak kedvezőbb hitelkonstrukciót adni. A többnyire euróban hitelezett KKV-nak értékbecsléssel, üzemeltetési cashflow-val, költségtervvel és átlátható tulajdonosi szerkezettel érdemes készülnie az igényléshez, ha hitelintézetet váltana - mondta el a Sberbank szakértője.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. május 19. 10:36
A kormánypárti lap most helyreigazított cikkének szerzője nem vállalta fel a nevét.
Holdblog  |  2022. május 19. 09:59
A befektetési világban, a politikában és a gazdaságban rossznál rosszabb hírek követik egymást, az i...
Kasza Elliott-tal  |  2022. május 17. 19:41
Ma lezajlott a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója, elköltötték a teljes erre szánt öss...
Bankmonitor  |  2022. május 17. 14:17
Egyre szűkül azon bankok listája, amelyek átvehetik a Sberbank hiteleit. Valószínűleg az érintetteke...
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 19. csütörtök
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?