Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Átlag feletti növekedés jellemezte idén a lakáslízing piacot, akadt olyan piaci szereplő amelyik egy év alatt megduplázta kihelyezését, köszönhetően az egyre bővülő termékválasztéknak, és a tudatosabbá váló ügyfeleknek - írja a Világgazdaság.
2008 rengeteg termékfejlesztést és akciót hozott a lízingpiacon, volt, ahol csökkent a minimális önerő mértéke, elterjedt a fedezetalapú finanszírozás, az önerő mértékétől sávosan csökkenő kamatokkal is találkozhatunk már, és több cég eltörölte a felső életkorhatárt.
Szintén újdonságnak számít, hogy már mikro- és kisvállalkozásoknak is nyújtanak lakáslízinget, ami komoly előnyt jelent számukra, hiszen egyes díjakat költségként számolhatnak el.
A lakáslízing piac legnagyobb szereplője az OTP Lakáslízing is több akciót hirdetett, így például átvállalja az értékbecslés, a közjegyző és a Takarnet-lekérdezés díját, valamint elengedi a szerződéskötési díjat is. Hat hónapos időszakra további kedvezményt jelent az alacsonyabb lízingdíj felszámolása.
A BG Lízing indulása óta néhány termékről több tucatra növelte palettáját, és olyan egyedi megoldásokat kínál, mint a kezdeti költségek, így az illetékek meghitelezése, és az egyedül náluk elérhető 40 éves futamidő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CIB Lízing Csoport idei fejlesztései közé tartozik a fix díjas konstrukció, ami devizaalapú lízing esetén azt jelenti, hogy a futamidő alatt a törlesztőrészlet nem változik, helyette forintgyengülés, vagy a piaci kamatok megváltozása esetén a futamidő hosszabbodik. Eltörölték az életkori korlátot is, és 35 évben maximalizálták a futamidőt, továbbá ingyenes baleseti halálra szóló életbiztosítást is nyújtanak.
Természetesen a kereskedelmi és jelzálogbankok sem ülhetnek babérjaikon, ha nem szeretnének piacot veszíteni, erre utal az is, hogy egyre több lízinghez hasonló terméket dobnak piacra.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


