A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.
Megnőhet a kukorica ára, mert Ukrajnából a gabonastop miatt nem érkezhet, itthon viszont nincs elég.
A mezőgazdaságból élők, a termelők számára jókor jött az ukrán mezőgazdasági termékek múlt hét óta érvényben lévő importtilalom, de a kereskedők és a feldolgozók szerint hosszabb távon drágulást hozhat az intézkedés - írja a 24.hu.
Raskó György agrárközdazdász a lapnak azt is mondta: a döntés sokkal inkább belpolitikai volt, semmint szakmai, és a rosszul spekulűló, most pedig zúgolódó gazdákat igyekeztek lenyugtatni az importtilalommal. Tavaly, betakarítás után tonnánként akár 150 ezer forintért is lehetett exportálni a búzát, ez az összeg mára a felére esett vissza.
Ott van ráadásul a kukorica esete, mivel az összes hazai nagyobb takarmánygyártó ukrán kukoricát kever be, ennek a szektornak nagy szüksége lenne az olcsó és jó minőségű terményre. Az állattenyésztőknek pedig ugyancsak jó volt az ukrán kukorica, nemcsak alacsony ára miatt, hanem azért is, mert a hazait nem tudják feletetni - a nagy esők miatt aflatoxinos lett. Ez pedig azt eredményezheti, hogy az itthon még meglévő kukorica - vagy ha máshonnan kell importálni a gabonaeyport miatt kieső mennyiséget - ára jelentősen megemelkedhet.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







