A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
Történelmi mélyponton hasal a forint: nem sokkal 13 óra előtt már 412-nél járt az euróval szemben. Hogy ennek pontosan milyen hatása van a mindennapi életünkre, azt három gazdasági elemző magyarázza el. Nincs jó hírünk: előbb vagy utóbb minden egyes magyar állampolgár megérzi ezt a történelmi mélyrepülést, méghozzá közvetlenül a saját bőrén.
Szerda délelőtt 410 fölé, nem sokkal dél után 412-re gyengült a forint az euróval szemben, ez 0,7%-kal magasabb a tegnapi jegyzésnél. Hogy ez az árfolyamszint rövid, illetve hosszú távon mit okoz a magyar embereknek, azt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, illetve Beke Károly és Hornyák József, a Makro rovat elemzői igyekeztek megválaszolni egy szerda délelőtti videóban.
A forint már a háborúnak is egy gyenge szintről vágott neki, az elmúlt 3-4 éve folyamatosan gyengülő trendben volt, így mostanra mélypontra került, még a környező devizákkal szemben is. Ezen kívül a magyar gazdaság sok inflációt importál külföldről: ez azt jelenti, hogy sok áru érkezik más országokból, ezért az ottani infláció is nálunk csapódik le. A magyar háztartásokra is kihatással lesz mindez, az elemzők szerint a kisember is meg fogja érezni a bőrén, az alábbiak miatt:
- egy külföldi nyaralás alkalmával biztosan érzi mindenki a saját bőrén a kinti árakon - bármely ország irányába induljon is el.
- a magyar gazdaság nem önellátó, jelentős importra szorulunk, mely termékekért nem forintban kell fizetni, hanem devizában, és ezekért a termékekért folyamatosan egyre többet fizetünk ha gyengül a forint. A fogyasztói árakban meg fog jelenni a 410-es euró, talán nem azonnal, de néhány hónapon belül. Globalizált a világ – ami csak felgyorsítja a drágulást.
- a vállalati szektor számára lehet pozitív a gyengülés, hiszen az exporton sokkal többet tudnak keresni – ezzel csupán csak az a baj, hogy a magyar exportnak rendkívül nagy az importigénye, talán a legnagyobb a régióban. tehát az alapanyag, az eszköz külföldről érkezik az itthon előállított termékekhez.
- ezt a lassú, folyamatos kiszámítható gyengülést nagyjából 10 évig eltűrte a vállalati szektor, kvázi még bele is volt kalkulálva az üzleti tervekbe, de ez most már elért egy olyan szintet, ahol jelentősen csökkenti a kiszámíthatóságot. Nagyon nehéz kalkulálni, mert senki sem tudja, hol áll meg a forint gyengülése.
- azok a magyarok, akik külföldi munkavállalásban gondolkoznak, számukra óriási löketet adhat a gyengülőforint, hiszen nagyon nem mindegy, hogy egy euróért 350 vagy 400 forintot ér itthon (pl. egy 2000 eurós nettó fizetés esetében ez akár 100 ezer forintot is jelent). A hazai béremelés ezzel aligha tud lépést tartani, így a munkavállalási célú kivándorlás tovább emelkedhet, ami a munkaerőhiányos magyar gazdaságnak óriási csapás lehet.
- az átlagember szempontjából nézve ha magas az infláció, gyenge a forint, akkor tartósan erre rendezkednek be, a vállalatok is erre rendezkednek be, ami egészen biztosan beindítja az árbér spirált, azaz mindenki nagyobb béreket, magasabb árakat akar majd, a forintgyengülést folyamatosan beépítik az árakba, ezzel gyakorlatilag leértékelődik a magyar értékteremtés.
- a magasabb infláció emeli az inflációhoz kötött kiadásokat, pl. a nyugdíjkiadásokat.
- a rezsicsökkentés is annál drágább, minél drágább importáron szerezzük be az alapanyagokat. Mindez visszahat a forint egyensúlyárfolyamára is.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







