13 °C Budapest
aerial view construction site in xiongan new area

Ezekben a hiányszakmákban helyezkedhetnek el az ukrán menekültek: napok alatt kapnak munkát

2022. március 11. 10:15

Az Ukrajnából érkező menekültek rövid időn belül el tudnak helyezkedni a magyarországi hiányszakmákban, ráadásul a magyar-ukrán egyezmény az adózást is jelentősen leegyszerűsíti számukra.

Az ENSZ statisztikái alapján az orosz-ukrán háború kitörése óta több mint 200 ezer ukrajnai menekült érkezett hazánkba, ebből pedig az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatai alapján 1500 felett jár azoknak a száma, akik menedékeskénti elismerés iránti kérelemért folyamodtak, azaz, ha csak átmenetileg is, de hazánkban szeretnének munkát vállalni, írja a Világgazdaság. A menekültek számára pedig kedvező lehet a magyarországi munkavállalás, hiszen nem szükséges messzire utazniuk az otthonaiktól, ráadásul azonnali kezdéssel, átmeneti időszakra is tudnak szerződni.

A magyar-ukrán kettős állampolgárok esetében eddig sem volt semmiféle fennakadás, hiszen az állampolgárságuk lévén ők továbbra is úgy tudnak állást vállalni, mint az itthon élő magyar állampolgárok. Most viszont azok is könnyített terepen mozoghatnak, akik nem kettős állampolgárok.

A menedékesként elismertek a hiányszakmákban engedélymentesen dolgozhatnak. Ez az ukrán állampolgárokra eddig is igaz volt, ám azoknak könnyítést jelent, akik például ukrán állampolgárok nem ukrán családtagjai. A menedékesként elismertek esetében nem kell alkalmazni azt a harmadik országbeli állampolgároknál – tehát az Európai Unión kívülről érkezőknél – szükséges engedélyezési folyamatot, amelyben a munkáltató jelzi a helyi munkaerő-közvetítő központnak, hogy szüksége van egy bizonyos tudású szakemberre, és csak abban az esetben kapja meg az engedélyt a harmadik országbeli jelentkező, ha a központ nem talál ilyet

– mondta el a Világgazdaságnak Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő partnere. A most érkező menekültek esetében a munkáltató feladata, hogy meggyőződjön arról, hogy az adott hiányszakmában az illető el tudja-e látni a feladatát. Az idevonatkozó rendelet 95 hiányszakmát sorol fel, ami alapján a műszaki, informatikai, természettudományi, technikus és hasonló műszaki, építőipari, feldolgozóipari és járművezetői foglalkozások keresnek a leginkább embert. De ezeken felül fontos, hogy a tavasz beköszöntével a mezőgazdasági és az építőipari munkák is előtérbe kerülnek, így az engedmény érvényes még az egyszerű agrárfoglalkozásúakra, illetve a mező- és erdőgazdasági, valamint a növényvédő gépek kezelőire is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ami pedig az adózást illeti Pálffy Miklós szerint viszonylag egyszerű a helyzet, ugyanis aki bejelentett munkabér-jövedelmet szerez Magyarországon, az az ukrán-magyar, kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény alapján mindkét országban adóztatható, de amit nálunk befizet adót, azt Ukrajnában is beszámolják. Ezen felül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elkészíti a munkavállaló bevallástervezetét, ezzel is egyszerűsítve a folyamatot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?