13 °C Budapest
A kórházban beteg ember pihen az ágyon fekve. Gyógyuló ember alszik a modern kórházi kórteremben.

Százezernyi magyar férfi szenved ettől: megelőzhető betegségbe halnak bele, így lehet kiszúrni

2024. november 13. 20:31

November a férfi egészség hónapja - ez a kezdeményezés is jele a lassan lebomló társadalmi sztereotípiáknak, amelyek szerint az igazi férfi mindig erős, sosem panaszkodik és nem jár orvoshoz, hiszen a betegség gyengeség. Ebben a hónapban azért is kiemelten fontos felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatokra, mert számos betegség a vizsgálati eredmények ismeretében megelőzhető vagy hatékonyan kezelhető lenne. Sok olyan tünet, betegség van, melyek jellemzően 45 éves kor felett jelentkeznek a férfiaknál.

Az életkor előrehaladtával számos biológiai és hormonális változás megy végbe, amely a férfi szervezet általános működésére hatással van: többek között ilyen a tesztoszteron szint csökkenése is. Továbbá előfordulhatnak táplálkozási hiányállapotok, mint a D-vitamin, a B12-vitamin, a cink vagy a vas hiánya. Ezek fáradékonyságot, hajhullást, hajminőség romlást, bőrtüneteket és koncentrációs zavart is okozhatnak.

Fizikai aktivitás hiányában, nem megfelelő táplálkozás mellett az életkor előrehaladtával kisebb-nagyobb túlsúly előfordulása is jellemző, mely hosszú távon számos krónikus betegség kialakulásában szerepet játszhat. Ezek megelőzésére javasolt a napi szintű, rendszeres, változatos testmozgás: az aerob típusú mozgás mellett (pl. kerékpározás, túrázás) az erősítő edzések is mindenképpen ajánlottak az izomtömeg megtartása érdekében. Idő hiányában már egy ebéd utáni rövid séta is pozitív hatással van az egészségünkre.

Étkezés terén fontos odafigyelni a feldolgozott élelmiszerek és finomított szénhidrátok (fehérliszt, cukrozott ételek) kerülésére, valamint javasolt a magas rostfogyasztás, és az optimális fehérjebevitel is. Kulcsfontosságú a megfelelő D-vitamin szint fenntartása, és az omega-3 zsírsavak, és a magnézium bevitele is.

Így előzhető meg a prosztata megbetegedése

Az egészséges életmód mellett néhány területre kiemelten érdemes figyelnie a férfiaknak 45 éves kor felett: ilyenek például a prosztatát érintő megbetegedések. Ezek közé tartozik többek között a prosztatagyulladás, a jóindulatú prosztata megnagyobbodás és prosztatadaganat. Tünetmentes állapotban is ajánlotta prosztata specifikus antigén, a PSA laboratóriumi vizsgálata, melyet javasolt kiegészíteni fizikális vizsgálattal. Az emelkedett PSA érték önmagában még nem jelent diagnózist.

A prosztata rosszindulatú daganatos megbetegedése korai stádiumban legtöbb esetben egyáltalán nem okoz tüneteket, ezért az időben történő felfedezés alapvető jelentőségű, hiszen korai stádiumban hatékonyan gyógyítható.

Azok, akiknek családjában előfordult már ilyen megbetegedés, hajlamosabbak annak kialakulására. Leginkább a 45 éves kor feletti férfiak a veszélyeztetettek. Teljes biztonsággal a prosztatadaganat nem megelőzhető, azonban egészséges életmóddal, az optimális testsúly elérésével és megtartásával, rendszeres testmozgással, kiegyensúlyozott, feldolgozott élelmiszerektől mentes táplálkozással sokat lehet tenni a prosztata egészségének megőrzéséért is

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– mondja Dr. Bartók Róza, a SYNLAB orvosszakértője.

Hajhullás 45 felett

A hajhullás mértéke és kezdete függ az örökletes tényezőktől, valamint az életmódbeli és hormonális változásoktól, így egyes férfiak akár már a 30-as éveiktől kezdve hajhullást tapasztalhatnak, amennyiben a családjukban gyakori volt a kopaszodás.

A vitaminokban, nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag étrend segíthet erősíteni a hajat, és a megfelelő fejbőrápolási rutin kialakulása is hatékony lehet a hajhullás lassításában.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33