6 °C Budapest
Injection vial with syringe needle on blue and purple background. Coronavirus vaccine ready for worldwide administration.

Tömegével perelik a szülők a magyar háziorvosokat: ebből óriási gond lehet, a gyermek egészsége a tét

2024. április 10. 09:42

Ismét fellángoltak az oltásellenes mozgalmak, a koronavírus-vakcinákon túllépve most már a gyerekkori kötelező oltásokat is megpróbálják megtorpedózni - írja a Telex. A jelenleg terjedő módszer, hogy az oltásellenesek a háziorvosokat perelik tömegesen, mert azok nem hajlandók gyerekeik számára olyan egészségügyi igazolást kiállítani, amivel megtagadhatnák a gyerekkorban kötelezően beadandó vakcinákat. A sok per lassítja egészségügyi hivatalok munkáját, de ez még kisebb baj. Az oltások megtagadása a járványügyi biztonságot veszélyezteti.

„A védőoltásokat, amelyeket évszázadok óta az orvostudomány egyik legnagyszerűbb találmányai közé sorolnak, nem szabad elbagatellizálni. Alacsony átoltottság esetén számos, a védőoltásokkal egyébként megelőzhető betegség jelenhet meg újra, mint ahogyan ez évről évre megtörténik a környező országokban. Ennek ellenére az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek érzelmekre hatva, a pánikkeltés és bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt. Honlapjaikon az oltóanyagokkal kapcsolatban hamis információkat terjesztenek, valamint bíróság, illetve Alkotmánybíróság előtt támadták és próbálják támadni a védőoltási rendszert” – írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a lapnak. A népegészségügyi központ szerint az oltásellenes mozgalmak jogszerű eljárások mögé bújva, jogszerűtlen és szakmaiatlan indokokkal igyekeznek akadályozni a védőoltási program működését.

„Az elmúlt időszakban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is értesült arról, hogy a területileg illetékes népegészségügyi hatóságoknál, járási hivataloknál tömegesen indultak el védőoltás alóli mentesítési eljárások, amelyek esetében a kezelőorvos nem adott szakvéleményt a felmentésre vonatkozóan, mivel nincs egészségi akadálya a védőoltás beadásának. Ezért a törvényes képviselők az orvosi szakvéleményt megkérdőjelezve, sérelemdíj iránti polgári peres eljárásokat kezdeményeztek a szakorvosok ellen" - írta az NNGYK. A központ tudomásunkra jutott az is, hogy egyes esetekben háziorvosok, házi gyermekorvosok ellen büntetőfeljelentéseket tettek foglalkozás körében elkövetett szándékos vagy gondatlan veszélyeztetés miatt, annak ellenére, hogy az oltóorvosok a szakma szabályai és a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően végzik tevékenységüket.

Az ilyen jogi eljárások időtartama alatt a gyermekek védőoltása halasztódik, ami tömeges méreteket öltve a járványügyi biztonságot veszélyeztetheti

- hívták fel a figyelmet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az oltásellenesség nem csak Magyarországon terjed, máshol is felütötte a fejét az oltásszkepticizmus a koronavírus járvány nyomán. Az oltások ellen kampányoló csoportok ekkor sok embert el tudtak érni, és azóta is folytatják tevékenységüket, már a védőoltási rendszer elleni együttes fellépésre is buzdítanak. Az egyik szervezet weboldalán például egész útmutató van arról, hogyan viselkedjen a szülő az orvosnál, ha nem akarja beoltatni a gyerekét. Több ilyen témájú konferenciát is szerveztek, most pedig az orvosokat perelik.

"Látni kell, hogy az oltásellenes mozgalmak nyújtotta hamis tájékoztatás alapján kezdeményezett jogi eljárások közvetlenül a védőoltást jogszerűen végző oltóorvosok ellen irányulnak, de összességében hazánk járványügyi biztonságára, ezáltal a lakosságra jelentik a legnagyobb veszélyt" - szögezte le az NNGYK. "A járványügyi biztonság fenntartása közös cél és össztársadalmi érdek, ennek fontos feltétele, hogy megőrizzük a védőoltásokba vetett bizalmat" – írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?