Ha eurót szeretnénk, akkor a csatlakozás előtti néhány évben egyszámjegyű béremelkedésben kell gondolkodni.
A magyarok ötöde küzd ezzel a betegséggel: a legtöbben orvoshoz sem mernek elmenni, ha baj van
Egy friss felmérés szerint a termékenységi problémákkal küzdő magyar párok többsége túl sokat vár a kivizsgálásra, ráadásul sokuknak elég információja sincs arról, hogy hogyan tovább. Többségük csak vitaminokat és ételkiegészítőket szednek, azonban egy szakemberrel már nem feltétlen mernek konzultálni.
A meddőséget évek óta kiemelten kezeli az állam, a jelek szerint a tájékoztatásra már kevesebb energia jutott. Az érintett párok nagy része ugyanis még mindig nem tudja, hogy hol és hogyan kaphatna megfelelő segítséget. Sőt, a többségük előbb kérdez az interneten, mint egy meddőségi specialistától – derült ki az Inspira Healthcare Research és az Intima.hu közös felméréséből.
Ez pedig azért is hatalmas probléma, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint Magyarországon jelenleg 15-20 százalék között van a meddőséggel küzdő párok aránya. A termékenység-szempontjából meg a nők és a férfiak esetében is jelentős tényező az életkor, éppen ezért lenne fontos, hogy időben megkapják az információkat és eljussanak a vizsgálatokra.
A nonprofit felmérésből azonban kiderült, hogy a termékenységi zavarral küzdő nők 22 százaléka állítja, hogy sem nála, sem a partnernél nem történt semmilyen vizsgálat és nem próbálták meg kideríteni a probléma okait. A szakmai ajánlások szerint azonban 35 éves kor alatt évente, míg utána félévente érdemes eljárni kivizsgálásra rendszeres házasélet esetén.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







