A közel-keleti háború súlyosan megzavarta a gyógyszeripari logisztikát is.
Hivatalos YouTube csatornájukra feltöltött videóban áraulta el Polgár Árpád és felesége, Tünde, hogy mindenképp beadatják majd maguknak a COVID-19 elleni védőoltást. A házaspár viszont azt is leszögezte, körültekintően szeretnék kiválasztani, melyik vakcinát választják. Mint ismert, bő egy hete lehet regisztrálni Magyarországon a koronavírus elleni védőoltásra.
Polgár Árpád és felesége, Tünde is oltáspárti - erről egy a hivatalos YouTube-csatornájukra feltöltött, közel 18 perces videóban számoltak be. A házspár szerint nem sok fontosabb döntés van most annál, mint az, hogy oltassunk vagy ne?
- jelentette ki Polgár Árpád. Felesége, Tünde pedig hozzátette: "Én is hajlok az oltás felé, de félek, főleg a mellékhatásoktól. De ezeket muszáj elengedi! Azért fogom beoltatni magam, mert a környezetemet nem akarom megfertőzni. Viszont nagyon körültekintően szeretném kiválasztani, hogy engem mivel oltsanak be. Íme a videó:
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), lapunk birtokába került jelzése szerint a tömeges oltások akkor kezdődhetnek, ha már rendelkezésre áll a hatóságok által is engedélyezett vakcina. Mint írják, a vakcinák engedélyezésére ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak, mint bármely más emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményre. A hatóságok nemzetközi protokoll alapján járnak el. Az oltóanyagok engedélyezését az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) végzi. A KTK hozzáteszi:
Szlávik János épp a mai napon hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként nagyon sokféle oltóanyagot próbál beszerezni, az embereknek pedig nagyon kellene bízniuk azokban az oltóanyagokban, amelyeket az európai és a magyar gyógyszerhatóságok engedélyeznek. A főorvos hangsúlyozta, hogy ezeket a vakcinákat megfelelően megvizsgálják, az eddig megjelent hírek alapján pedig szinte valamennyi előtörzskönyvezett oltóanyag hatásos, mellékhatásai pedig csak a szokásosak: bőrpír, hőemelkedés, enyhe fájdalom az oltás helyén.
- tette hozzá Szlávik, aki azt tanácsolta, hogy mindenki, aki teheti és a rizikócsoportba tartozik, oltassa be magát, amint lehetséges, hiszen csak ezzel tudja megvédeni magát a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeitől. Szlávik hozzátette: valamennyi oltóanyag esetében igaz, hogy ha meg is fertőződik valaki az oltás ellenére, szinte biztosan nem alakul ki nála súlyos betegség és nem hal bele a fertőzésbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A körültekintő döntésedhez pedig ajánljuk alábbi cikkeinket is:
Címlapkép: YouTube/Polgar net
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







