Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
Egy már régóta piacon lévő, más betegségre adható gyógyszer segíthet a koronavírusos megbetegedés tüdőt érintő szövődményeinek kezelésében - mondta el Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa az m1-en.
Fekete Andrea, aki a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője elmondta: szabadalmuk lényege, hogy az úgynevezett SIGMA-1 receptor aktiválása védőhatású lehet bizonyos hegesedéssel járó folyamatokban a vese mellett a tüdőben is. Mint közölte, most próbálnak ki egy antidepresszáns gyógyszert, amely aktiválja, felgyorsítja azokat a folyamatokat amiket a SIGMA-1 receptor kivált. A molekulának az akkut szakban is felmerülhet a szerepe, illetve a tüdőgyulladást követően a tüdőfolyamatokat is javíthatja - mutatott rá Fekete Andrea hozzátéve: már egy régóta piacon lévő gyógyszerről van szó, amelynek a szabadalmuk által lett nyilvánvaló a hatása.
Elmondta, a jelenlegi állatkísérletek a tüdőre koncentrálnak, és, ha az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezi, akkor a közeljövőben, egy-két héten belül elindulhatnak a "humán tanulmányok", amikor már nagyon szűk betegcsoportoknak adható lehet a gyógyszer. A hosszú távú szövődmények megelőzésében és kezelésében nagyon komoly eredmények vannak, a SIGMA-1 receptor aktiválása jelentősen csökkenti a tüdőszövet hegesedését - emelte ki.
Elmondta, a SIGMA-1 receptor jelen van szinte minden élőlény sejtjében. Harminc éve írták le a központi idegrendszerben, a pontos funkcióját akkor nem tudták. Az elmúlt 8-10 évben a Parkinson- és Alzheimer-kórban kezdték el felfedezni a szerepét, de nem gondolták, hogy a SIGMA-1 receptornak az agyon kívül is van jelentősége. Munkatársaival írták le elsőként, hogy például a vese károsodásakor a későbbi hegesedésében a SIGMA-1 receptor védőszereppel bír.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







