Jó hír a magyar vásárlóknak: változott ez a szabály, sok bosszúságtól kímélhet meg
A módosítás jelentősen érinti a kötelező jótállás időtartamát, illetve a jótállási jegyekre vonatkozó rendelkezéseket is.
A módosítás jelentősen érinti a kötelező jótállás időtartamát, illetve a jótállási jegyekre vonatkozó rendelkezéseket is.
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte
Nem jelölt glutén jelenléte miatt a forgalmazó Nestlé Hungária Kft. visszahívta a forgalomból népszerű szószait.
Az orosz diszkontlánc, a Mere, hamarosan megnyitja első magyarországi üzletét, ráadásul Újpesten, Káposztásmegyere.
A sütő könnyen kezelhető és gyorsan felmelegszik és ár-érték arányban is megéri.
A hazai dinnye június végén került a polcokra, először a sárgadinnye, július elejétől pedig már magyar görögdinnyével várják a vásárlókat.
Hans K. Reisch Brüsszelben egyeztetett a magyar szabályozás megtámadásáról.
Ennyiért árulja luxusautóját Fekete Laci, az ország legerősebb embere: nincs több ilyen az országban
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk. De még vannak buktatói.
Még a velünk körülbelül azonos fejlettségű gazdaságok sem költenek annyit élelmiszerre a bérük arányában, mint a magyarok.
Az élelmiszerboltok aránya a teljes kiskereskedelmi hálózaton belül 33 százalékot tett ki, számuk egy év alatt 4,5 százalékkal csökkent.
A H&M csütörtökön felülvizsgálta az egész éves nyereségi céljait a vártnál gyengébb negyedéves eredmények és a júniusi eladások várható visszaesése miatt.
A felültöltős és elöltöltős mosógépek vásárlása során fontos figyelembe venni azok hatékonyságát, kapacitását, tisztítási ciklusait is.
A diszkontláncok csütörtöktől érvényes akciós újságaiba már meg is érkezett a magyarok nyári kedvence.
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívta a forgalomból a Happy Harvest aszalt sárgabarackot.
Lesz olyan termék, aminek tényleg emelkedni fog az ára, ám most is van egy csavar a történetben.
A magyar vásárlók jellemzően már áprilisban elkezdenek nagyobb tételben rendelni kiegészítő felszereléseket.
Az egyik kiskereskedelmi szövetség főtitkára szerint súlyos torzító hatása volt a kötelező akciózásnak, így jó ötlet, hogy az infáció leszorítása után ki is vezetik azt.
2024. július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás a boltokban, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az akkumulátoros fúró-csavarozók mind a szakemberek, mind a hobbi barkácsolók nélkülözhetetlen segítője, de elmondhatjuk, hogy ma már szinte minden háztartásban megtaláljuk.