Újabb veszedelmes katonai konfliktus a láthatáron: ez a szuperhatalom támadhat hamarosan
A dokumentum szerint Kína "hibrid hadviselést" is alkalmaz, hogy gyengítse az emberek kormányba vetett bizalmát.
A dokumentum szerint Kína "hibrid hadviselést" is alkalmaz, hogy gyengítse az emberek kormányba vetett bizalmát.
Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség" - jelentette ki Ursula von der Leyen
Az államfő szerint rövid időn belül Lengyelországnak nem a harmadik, hanem az első legerősebb hadsereggel kell rendelkeznie Európában.
Az új cél szerint a tagállamoknak GDP-jük 3,5%-át kellene "alapvető" védelmi kiadásokra, például fegyverekre fordítaniuk.
Az Európai Unió Tanácsa tizenöt tagállam, köztük Magyarország számára engedélyezte a védelmi kiadások rugalmasabb növelését.
A NATO-csúcson elfogadott 5%-os védelmi költségvetési cél valójában kevésbé megterhelő az európai országok számára, mint ahogy azt az elemzők előrejelzik.
A NATO 5%-ra emelte a védelmi kiadási célt – Európa pénzügyileg megszenvedheti az új biztonságpolitikai irányt.
Magyarország teljesíti a NATO kérését a védelmi kiadásokról, Spanyolország azonban sokáig ellenállt - most végre sikerült meggyőzni őket.
Az értékelés szerint Magyarország esetében a nettó kiadásnövekedés 2025-ben ugyan várhatóan meghaladja a korrekciós pálya által meghatározott felső határt.
Az ötszörös növelés kollektív célt jelent az európai tagállamok számára, az egyes országokra vonatkozó konkrét szintek eltérőek lesznek.
A védelmi ipar jelentősége túlmutat a háborús konfliktusokon. Vajon hogyan gondolkodunk a jövő kihívásairól, prioritásairól és technológiai fejlettségéről? Eláruljuk!
Ez lehetővé tenné, hogy a védelmi kiadások egy részét - legfeljebb a GDP 1,5%-át - ne számítsák bele a költségvetési hiányba.
Az új-zélandi miniszterelnök a régiós feszültség emelkedésére hivatkozva a védelmi kiadások növelését jelentette be hétfőn.