Poszt-COVID a versenyszférában: csaknem 12 ezer magyar cég tűnt el fél év alatt
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.
A vállalkozói lét átformálja a gondolkodást és fontossá válik egy olyan közeg, ahol meg tudják beszélni az őket foglalkoztató kérdéseket.
A legmagasabb bírságot egy holland székhelyű online szállásfoglaló portál üzemeltetője kapta
Az új szerkezetátalakítási eljárás alapvetően a csődeljárás alternatívája lehet a pénzügyi nehézségbe került vállalkozások számára.
A fővárosi vendéglátóiparban hiányoznak a szakképzett munkavállalók, nehezen térnek vissza, mert tartanak a járvány újabb hullámától.
Az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.
Az építőanyagok ára és a munkaerőköltségek növekedése főként azokat a kivitelezőket hozza nehéz helyzetbe, akik tavaly kötötték meg szerződéseiket.
Annak ellenére, hogy továbbra is magas az induló társas vállalkozások száma, az egyéni vállalkozói forma népszerűségével nem vetekszenek a társas vállalkozói formák.
2020-hoz képest már jóval nagyobb lehet az érdeklődés a vállalkozások részéről a diákmunkára.
Egy év alatt közel 20 százalékkal nőtt az 1 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező családi vállalkozások száma Magyarországon.
Kérdőív segítségével mérték fel, mely készségek és üzleti ismeretek terén van szüksége leginkább segítségre.
Kínából 2019-ben 8,5 milliárd dollár értékű import áru érkezett Magyarországra.
A hazai kis- és középvállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd.
A pandémia néhol felgyorsította a már kialakulóban lévő változásokat, máshol új irányt szabott a fejlődésnek.
Átlagosan 8 millió forintot igényelnek a vállalkozások, amelyek most nehéz helyzetbe kerültek.
Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket.
A járványhelyzet számos létesítmény kivitelezési idejét növeli.
Egyelőre nem látszik, hogy a kormányzat meghosszabbítja-e a moratóriumot.
Szombat az újranyitás napja.
A járvány hatására a kkv-k és a hazai nagyvállalatok csökkenteni tervezik a távmunkát.