Dubaj gyakorlatilag kong az ürességtől: tömegek hagyták el a várost napok alatt
Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek turisztikai és pénzügyi központja súlyos válságba került.
Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek turisztikai és pénzügyi központja súlyos válságba került.
A három nagy amerikai légitársaság – az American Airlines, a Delta Air Lines és a United Airlines – jelentősen átalakítja nemzetközi útvonalhálózatát.
A hatósági ár kizárólag a benzinkutakon magánszemélyként tankolókra érvényes.
A MÁV-csoport csütörtöki közleményében azt kérte, hogy az utasok váltsák meg elővételben a menetjegyeiket, helyjegyeiket a MÁVPlusz applikáción keresztül
Másfél hete tart az iráni konfliktus mely miatt komoly zavar keletkezett a globális légi közlekedésben.
Míg 2025-ben minden negyedik nyaraló az indulás előtti hetekben vásárolta meg repülőjegyét, idén a főszezoni és utószezoni helyek fogynak a leggyorsabban.
A BKK készpénzállománya kritikusan alacsony, ezért 45 milliárd forintot vesz fel a K&H-tól és az MBH-tól, hogy fedezze a működési kiadásokat.
A közel-keleti konfliktus napok alatt felborította a globális légiipart: járatok tűntek el, útvonalak hosszabbodtak meg órákkal, és a kerozin ára két hónap alatt gyakorlatilag megduplázódott.
A repülőgépes viselkedési szabályok körüli vita egyébként rendszeresen fellángol.
Már kétszázezer forintért is találni egyhetes egyiptomi nyaralásokat a magyar utazási oldalakon, repülőjeggyel és feladott poggyásszal együtt.
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A közel-keleti háború eszkalálódása és az európai drónfenyegetések egyre nagyobb nyomás alá helyezik a polgári pilótákat.
Az olajárak meredeken emelkednek, ez világszerte padlóra küldte a légitársaságok részvényeit, miközben a repülőjegyárak az egekbe szöktek.
A budapesti szállodapiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a vendégéjszakák száma átlépte a járvány előtti szintet, és megközelítette a 10 milliót.
A Cápák között legújabb epizódjában a legtöbb pitch végül befektetés nélkül zárult, az est egyetlen üzletét egy különleges turisztikai vállalkozás vitte el.
Természetvédelmi okokból határozatlan időre újra lezárták a Balaton-felvidék egyik legnépszerűbb kirándulóhelyét.
Budapest ma már nemcsak „rejtett gyöngyszem” a turisták térképén, hanem egy olyan város, amely egyszerre élvezi a növekvő nemzetközi figyelmet, és küzd a szezonalitással.
Közel ötéves kényszerszünet és egy átfogó, kétmilliárd forintos felújítás után, 2026. április 1-jén újra megnyitja kapuit a Galerius Fürdő.
A közel-keleti feszültségek miatt módosított útvonalon közlekedő repülőgép a tervek szerint még ma este landol Budapesten.
A sportolók és az edzők hazautazását korábban a közel-keleti fegyveres konfliktus miatt elrendelt, váratlan légtérzár nehezítette.