Ítéletet mondtak az utasok a pesti tömegközlekedésről: ezt rengetegen tapasztalják
Budapesten vagy az agglomerációban élők és rendszeresen közösségi közlekedést használók osztották meg a szolgáltatással kapcsolatos tapasztalataikat.
Budapesten vagy az agglomerációban élők és rendszeresen közösségi közlekedést használók osztották meg a szolgáltatással kapcsolatos tapasztalataikat.
Nem ragaszkodott a menetrendhez az a román buszsofőr, akit Vámoscsaládnál csíptek nyakon több mint 150 liter moldáv zárjegyes konyakkal.
Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.
A Wizz Air január 17-én Lárnakából Budapestre tartó járatán az egyik utas többször is dohányzott, amivel megsértette a biztonsági előírásokat. A gépről rendőrök szállították le.
December 10-től ismét közlekednek az étkezőkocsik a Budapest és Bécs közötti EuroCity-vonatokban.
A nyári utazási szezon után úgy tűnik, a téli is pörög.
Egy kis internetes böngészéssel sokat lehet spórolni – feltéve, ha az utas leleményes.
Az utas meglepődött azon, hogy mozgáskorlátozottként, kerekesszékkel utazva előre be kellett volna jelentenie utazási szándékát.
Többezer átalány-kártérítési igény érkezett érkezett a MÁV-START ügyfélszolgálatához 2023 első félévében, melyek esetében közel 28 millió forintot térítettek vissza.
A HÉV-szerelvények helyett Gödöllő, Erzsébet park és Gödöllő között pótlóbuszok járnak H8-as jelzéssel.
Hat ember sérült meg a kiáramló gőztől, amit a felforrt hűtővíz okozott a vonaton.
Július 15 és 16 között sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok.
2023. június 12-től utasfelvételi folyamataiban változás lép fel a Wizz Air járatain.
Korszerűsítették a Hősök tere környékén lévő végállomásokon az utastájékoztató táblákat.
Egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási kötelezettséggel közlekedő 18 járat esetében vehető igénybe a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszer.
Az MTI hírei szerint a magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, míg 23 utast szlovák kórházakban kezelnek.
Nem léphetett be Németországba a MÁV egyik szerelvénye, mert nem volt megfelelő műszaki állapotban.
Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára.
Nem számítanak tömeges lemondásokra a törökországi utakat szervező irodák a földrengés ellenére sem - ezt egybehangzóan állították a megkérdezett szakértők.
A Dzsiddából Budapestre tartó járatának egyik magyar állampolgárságú utasa Kairói felett bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is megütötte.