Bicskanyitogató banki csalás: lebukott a kamu ügyintéző, tömegek bankszámlája van veszélyben
A videós rögzítette a beszélgetést, ahol egy program telepítésére próbálták rávenni. Ezzel megszerezték volna kártyaadatait vagy jelszavait.
A videós rögzítette a beszélgetést, ahol egy program telepítésére próbálták rávenni. Ezzel megszerezték volna kártyaadatait vagy jelszavait.
Mindenki nagyon lelkes a mától a Lidl-ben kapható termékektől. Lássuk, mit tudnak, amiért mindenki ennyire várta!
Egy továbbfejlesztett androidos kémprogram, a CapraRAT immár még veszélyesebb, és képes mindent látni és hallani a készüléken.
Egy TikTok videó nyomába eredtünk, ami arról szólt, milyen csodás hatással bír napi 3-4 barackmag elfogyasztása. Mi eddig úgy tudtuk, a barackmag mérgező anyagokat tartalmaz, túlzott bevitele pedig akár halálos is lehet. Hol az igazság? Utánanéztünk.
Ennyibe kerül egy 8x8-as és egy 10x10-es kádárkocka teljes homlokzati és födém szigetelése
Egy Wizz Air járatot villámcsapás ért, miközben London felé tartott. Az egyik utas levideózta az eseményt.
50 euróért (azaz 19 800 forintért) árulnak SIM-kártyákat a budapesti reptéren egy ún. drug store-ban, forintban ez jóval olcsóbb lenne.
Balogh Petya arról beszélt, hogy nem szívesen fektetné a pénzét nyersanyagba, például aranyba.
Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a TikTok és kínai anyavállalata, a ByteDance ellen indított vizsgálatot.
Az óra megalkotásában Lukács Laci, Fejes Tomi és Sidi munkássága is fontos szerepet játszott.
Tételesen mutatjuk, mi mennyibe kerül idén a magyar tengernél: a szállástól, a strand- és egyéb látnivalók belépőin át, a büfék és éttermek árazásáig.
Húzós árakat talált egy magyar édesanya egy nagy-britanniai Lidlben, sok esetben kenterbe verik az ottani árak azokat, amiket itthon találhatunk.
Bár a termékdíjat kiszámlázták a vásárlónak, a logó nem volt ott a műanyag palackokon, így a vendéglátóhely jogtalanul járhatott el.
Fontos változást jelentett be Jamie Oliver a lassan egy évtizedes múltra visszatekintő Jamie Oliver's Diner Budapestben.
A szakember szerint kizárt, hogy valóban ragadozóhalak lennének a magyar tengerben, a felvételeken látható állat egy óriási busa lehet.
Óriási tömeg gyűlt össze az első magyarországi Primark nyitásakor: ezt látnod kell.
Hosszan kígyózott a sor a lángosozó előtt az utcán egy TikTok videó tanúsága szerint.
Ha például 10 forintot teszünk félre első nap, 20-at a második nap és így tovább, a 100. napon pedig már egy ezrest, a kihívás végére 50500 forintunk lesz. A tétet viszont lehet tovább emelni.
Egy új törvény előírja a TikTok amerikai üzletágának eladását január 19-ig, különben az alkalmazást betiltják.
A TikTok a YouTube mintájára teszteli az egyórás videók feltöltésének lehetőségét.