Fontos változás élesedik a tech-áruházakban: ezek a gépek végleg eltűnnek
Egyre több háztartási gépet használunk, ezért egyre fontosabb, hogy azok minél kevesebb energiát használva működjenek.
Egyre több háztartási gépet használunk, ezért egyre fontosabb, hogy azok minél kevesebb energiát használva működjenek.
A nyílászáró kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kell venni, hiszen nagy értékű beruházásról van szó, amit jó lenne, ha nem kellene pár évente újra megvenni.
Az új otthonteremtési támogatások között van olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető. Sokan azonban nem is tudnak a lehetőségről. Mutatjuk, mi fér bele a támogatásba!
Az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.
Hátfőn másfél óra alatt elkapkodták az e-autó pályázat első körére elkülönített 1 milliárd forintot a vásárlók. Kedden váratlanul felszabadították a maradék 2 milliárd forintos keretet is.
Technológiaváltó támogatási programunk érkezik hazánkban, aminek célja, hogy a beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból.
A szállítási gondok miatt bizonyos típusoknál elképzelhető, hogy idén már nem jut elektromos autóhoz az, aki élne a hétfőn induló állami támogatással.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán egy konferencián jelentette be a változásokat.
A 2021-2027-ig tartó költségvetési ciklusban számos fejlesztési program került ki társadalmi egyeztetésre. Sokkal nagyobb intenzitású konstrukciókkal segítik a lemaradó térségeket, akár 70 %-os vissza nem térítendő támogatással.
A januárban életbe lépett és jelenleg is érvényes szabályozás szerint 2022 decemberéig igénybe vehető Otthon-felújítási programot széles körű érdeklődés fogadta.
A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra
A falusi kisboltok az alapvető élelmiszerek árusítása mellett postai szolgáltatások biztosításával, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával is foglalkozhatnak.
A vásárlóknak nem mindegy mennyit fizetnek a mézért, így fordulhat elő az is, hogy az olcsóbb, import termék után nyúlnak a polcon. Mire számíthatunk idén? Ennek jártunk most utána.
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek.
Rengeteg villanyszerelés munkára igényelhető az otthonfelújítási támogatás, ezért kulcsfontosságú, hogy megfelelő szakembert találjunk. Nem hátrány, ha a szaki tisztában van az ügymenettel.
Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik egyszerűen nem találnak megfelelő telket álmaik otthonához? Az árak elszállnak, másfelé keresgélnek a vevők.
Nyártól ismét igényelhető lesz az állami támogatás elektromos autók vásárlására: maximum 2,5 millió forinttal száll be az állam a zöld rendszámos gépkocsik vételárába.
A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak.
Nem bízza a véletlenre a Tesla: olcsóbb lett a Model 3 Magyarországon, hogy biztosan beleférjen az állami támogatás kereteibe.
Már 2020-ban megmozdult a lakáskorszerűsítés és bővítés piaca, de az idén bevezetett otthonfelújítási támogatással nagyot változott a helyzet.