Csalásra figyelmeztet a magyar sztárszínész: őt is megpróbálták kifosztani
Muszáj elővigyázatosnak lenni.
Muszáj elővigyázatosnak lenni.
A visszatérésről beszélt a napokban a szombaton tragikusan hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly. A színész kijelentette, visszakerült a ringbe, és még jópár évig szeretne a pályán maradni. Azt is elárulta, egy komolyabb filmszerepet is kapott.
A kazánt vajon ki örökli meg?
Egymást érik az új magyar fikciós tartalmak, pilotok, sorozatok, akár napi sorozatok is, telenovellák - és ezeknek a produkcióknak szükségük van lehetőség szerint végzett, vagy nagy tapasztalattal rendelkező színészekre. Erre nyújt most megoldást egy magyar startup, mely a Jászai Mari-díjas színművész, Lengyel Tamás és Gosztonyi Csaba reklámszakember közös vállalkozása. De vajon hogy lesz egy ötletből rentábilis vállalkozás, és egészen pontosan hogy tudja összehozni a friss tehetségeket az alkotókkal - többek között ezekre a kérdésre is válaszokat kaptunk a velük készült beszélgetés során. Interjú.
Elege lett a színésznek.
A 81 éves színésznek milliós tartozása van.
Húsz év után mondott fel.
Akár több tízmillió forintot is.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Bánsági Ildikó képtelen elfogadni az idő múlást, és hollywoodi sorstársait figyelve belátta, hogy azok egy-két szépészeti beavatkozással mennyivel jobban tudják megélni saját korukat. Éppen ezért ő is egy arcbeavatkozás mellett döntött, ami bizony nem volt olcsó mulatság.
Annyira eladósodott Szilágyi István és családja, hogy hamarosan elveszíthetik a házukat. A család ugyani 25 millió forinttal tartozik a banknak egy korábbi hitelfelvétel kapcsán, amit elmondásuk szerint soha nem tudnak visszafizetni. Bár ezekben a régóta húzódó, és a tartozást egyre csak halmozó esetekben egyre nehezebb megtalálni a kiutat, azoknak, akik még időben realizálni tudják a veszélyét annak, hogy nem tudják visszafizetni a már felvett hitelüket, érdemes elgondolkodniuk a hitelkiváltáson. Mutatjuk, hogy utóbbi esetben mire kell figyelni.
Át nem vett díj után kapja a járadékot.
Ilyet is ritkán hallani egy Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésztől.
Az ideje nagy részét gyerekeivel tölti.
Nem a színészetről van papírja a Jászai Mari-díjas művésznek.
Vége a nyomornak.
Csak legyint a havi 300 ezres bruttóra.
A hétvégén tölti be a 75-öt a színész.
Ha nem jön be, akár utcára is kerülhet.
Nehéz időszakot él Gregor Bernadett és családja, ugyanis férje elvesztette állását. Tavaly azt nyilatkozta a színésznő, hogy két fizetésből is nehezen jönnek ki, most mégis azt mondta, a történtek ellenére sem tart a jövőtől.
Kopott bútorok, koszos falak közt él egy kis garzonlakásban Paudits Béla, Jászai Mari-díjas színművész. Azt mondja, nem vár már semmit az élettől és arra sincs pénze, hogy eltemessék.