Megindulhatnak a tömeges tanárfelmondások: már 150 pedagógus jelezte, lépni fog
Csaknem 150 pedagógus jelezte az elmúlt két hétben, hogy kész felmondani, ha nem lesz béremelés.
Csaknem 150 pedagógus jelezte az elmúlt két hétben, hogy kész felmondani, ha nem lesz béremelés.
A pedagógusok 45,5 százaléka 50 év fölötti korosztályból kerül ki: ez komoly gondot fog okozni az elkövetkező 10 évben.
Főleg vidéki kistelepüléseken nincs elég képesített pedagógus, de Budapesten is sokat romlott a helyzet.
A PDSZ nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz azzal kapcsolatban, milyen változásokat szeretnének látni az oktatásügyben.
Akik részt vesznek a megmozdulásban, nagyon elszántak, változást szeretnének.
Mindenhol lesz gyerekfelügyelet, így egyetlen gyerek sem marad tanár nélkül.
Január 31-én, hétfőn országos sztrájkra készülnek a pedagógusok. Kérdése4s azonban, jogerőre emelkedik-e a már decemberben meghirdetett munkabeszüntetésre vonatkozó igény.
Harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma két év alatt. A szakértők szerint a fizetésekkel van a legnagyobb probléma.
Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel az oltást
Rengeteg pedagógus hunyt el koronavírus-fertőzésben, az egészségügyi dolgozók után talán ők a leginkább érintettek.
Egy heti negyven órát dolgozó pedagógiai asszisztens a garantált bérminimumot, vagyis nettó 145 ezer forintot kap havonta.
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés.
Tanárok munkáját segítő szakembereket, pedagógus asszisztenseket képeznek majd a pedagógiai technikumokban.
Idén ősszel várhatóan mintegy 2400 pedagógus megy nyugdíjba, és egyre nehezebb lesz betölteni a megüresedő álláshelyekeKi fogja így tanítani a gyerekeinket?
Sok helyen bármilyen végzettségű pedagógust azonnal alkalmaznának, csak éppen nincs jelentkező.
A szabály csak a közalkalmazottakra vonatkozik. Nem véletlen, hogy a nem állami iskolákban az elmúlt években is emelkedett a nyugdíjas pedagógusok aránya, jelenleg 3-4 százalék körül van. Szakmai szervezetek már 2016-ban azt kérték az erőforrás-minisztériumtól, hogy szüntessék meg a nyugdíjasok teljes munkaidős foglalkoztatásának tilalmát, mert az még súlyosabbá teszi a tanárhiányt.
Három évvel ezelőtt egyes szakszervezetek szerint négyezer pedagógus-álláshely állt üresen, idén ezerkétszázról szóltak a hírek, természetesen mindkettő légből kapott. Akiket korábban elszívott a turizmus, azok most visszatérhetnek az oktatásba - mondta el Maruzsa Zoltán egy interjúban.
Megoldhatja meg a pedagógushiányt így vagy úgy...
Idén százezerrel több diplomásból válogathatnak...
Halasztanák a bevezetést.