Itt a kormány bejelentése: változik a nyugdíjak kifizetése, erről minden idősnek tudnia kell
Három nappal korábban érkezik a februári és a 13. havi nyugdíj azoknak az időseknek, akik postai úton kapják a juttatást.
Három nappal korábban érkezik a februári és a 13. havi nyugdíj azoknak az időseknek, akik postai úton kapják a juttatást.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint a januári emelést egy nyári és egy őszi korrekciónak is követnie kell, ugyanis a mostani nyugdíj kétharmadát, akár 80 százalékát „megeszi” az élelmiszerre, a háztartási energiára és gyógyszerekre fordított kiadás.
Az infláció még mindig gyorsabban nő, mint a magyar nyugdíjak a szakértő szerint. Így a januári 15 százalékos emelés már most borítékolható, hogy kevés lesz.
Megtámadta a tavaly nyári nyugdíjemelésről szóló rendeletet egy nyugdíjas. Az ugyanis kizárta az emelésből az időseket, akik 2022. január 1-jét követően mentek nyugdíjba.
Januártól márciusig nyugdíjelőleget állapítanak meg a benyújtott nyugdíjigények nyomán.
Az élelmiszerek ára a teljes népességre vetítve 44,8 százalékkal emelkedett, a nyugdíjasok azonban nem "úszták meg" ekkora drágulással.
A kormány 2022. januárig visszamenőleg 1,5 százalékkal korrigálja márciusban a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat - közölte a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
A 2022. évi infláció 12 hónap alatt átlagosan 14,5 százalék volt, azonban a nyugdíjasokra 15,2 százalékos drágulás hatott.
Több százezer forint üti az átlagnyugdíjasok markát is februárban, amikor a megemelt nyugdíjjal egyszerre a 13. havi járandóság is megérkezik postán vagy banki átutalással.
Az idei nyugdíjkifizetések összege meghaladja a 6150 milliárd forintot Varga Mihály közlése szerint.
Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat.
Aki öregségi nyugdíja mellett más juttatásban is részesül, az mindkét ellátásra megkapja a 15 százalékos emelést.
A nyugdíj utalásának időpontjai kiemelten fontosak az idős korosztály számára, mikor érkeznek az ellátmányok 2023-ban.
A Pénzcentrum 2023-as nyugdíjemelés-kalkulátora megmutatja, kinek, mikor és pontosan mekkora összeg érkezhet a jövő év elején.
Hiába remélt mindeki egy békésebb, bőségesebb évet a pandémia után, a 2022-es év rég nem látott méretű pofonokat osztott a magyar gazdaságnak, így közvetve az ország lakosságának is.
A kormány átadta a jövő évi költségvetés módosításának tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés biztosítja a családtámogatásokat, sőt, ezek köre jövőre tovább bővül.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket az 50. hétről.
A Pénzcentrum 2023-as nyugdíjemelés-kalkulátora megmutatja, kinek pontosan mekkora összeg érkezhet a jövő év elején.
Ugyan jelentősen emelkedik jövőre a minimálbér, a garantált bérminimum és a nyugdíjak is, könnyen lehet, ez nem lesz elég a brutális infláció mellett.
Aki szegény, az a legszegényebb és a jelenlegi nyugdíjemelési eljárás szerint ez így is marad.