Mi folyik a Balatonnál? Annyi pénzért adják-veszik most a nyaralókat, mintha nem lene holnap
Új vevőként lassan a középosztály is kiszorul, a vízközeli nyaralókat már csak a legtehetősebbek tudják megfizetni.
Új vevőként lassan a középosztály is kiszorul, a vízközeli nyaralókat már csak a legtehetősebbek tudják megfizetni.
Egy friss felmérés szerint a diákmunkát vállalóknak mára már előrébb való a rugalmas időbeosztás, mint a jó kereset.
Az iskolai tanév lezárását követően, főleg hétvégenként fokozatos nő majd az M7-es forgalma.
Többen nyaralhatnak az idén Erzsébet táborokban, de sokan vannak, akik a korábbi árakat sem tudták megfizetni.
Folytatódik a nyáriasan meleg idő a jövő héten: helyenként 35 fok feletti értékeket is mérhetnek.
A lángos legalább annyira nélkülözhetetlen kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Lássuk is, hol mennyiért kapható most a lángos, aztán pedig vegyük sorra, melyek a legjobb vidéki lángos-lelőhelyek!
Lehet, hogy csak átlagos mennyiségű alkoholt fogyaszt el valaki egy héten, de ha ezt egy alkalommal teszi, az később komolyan gondokat okozhat.
A nyár beköszöntével a bőrünk egészségére is vigyáznunk kell - de hogy csináljuk jól?
Az is kiderült, mekkora összeget fizetnek ki a gyerek tabletére.
Ha már kész vagyunk a nyaralás előkészítésével, arra is fontos gondolni, honnan veszünk majd élelmiszert, mert ha csak a klasszikus balatoni menüt esszük végig, az sokba kerülhet.
Hiába vagyunk azonban tisztában a napozás káros hatásaival, gyakran megfeledkezünk a teljes körű fényvédelemről.
Mikor kezdődik a nyári szünet 2022-ben? Mutatjuk a felvételi ponthirdetés dátumát és azt is, hogy mikor kezdődik a középiskolai beiratkozás. Ekkor vannak az emelt szintű szóbelik.
A fiatalok a mai naptól kezdve tudnak regisztrálni a Nyári diákmunka programra, ahol a 25 éven aluliak még több pénzt tudnak megtakarítani az szja-mentességnek köszönhetően.
Nem tévhit: egy tapasztalt klímaszerelő a nyári szezonban valóban zsebre tud tenni 1 millió forintot havonta.
A megnövekedett világos órák hatnak a cirkadián ritmusra, vagyis a test belső órájának a közvetítésével az alvás-ébrenlétünk változásaira.
Hogyan tehetjük a mindennapokat elviselhetőbbé, melyik otthoni hűtési megoldás lehet a legjobb a számunkra?
Egy lista azoknak, akik szívesen megismernék Horvátország igazi arcát.
A 274 kijelölt természetes fürdőhely közül 165 természetes fürdővíz kapott kiváló, 64 jó és 6 tűrhető, 4 kifogásolt minősítést.
Forróság és aszály vár ránk idén nyáron Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint.
Sokak számára a grillezés egy időjárástól független hobbi, azonban a legtöbben mégis inkább kellemes, napsütéses időben és tavasztól őszig gyújtják be a lángokat.