Már legalább 100 ezer magyar veszítette el az állását a koronavírus-járvány miatt
A májusra vonatkozó munkaügyi statisztika, mely az állástalanná válók számának további emelkedésére utal.
A májusra vonatkozó munkaügyi statisztika, mely az állástalanná válók számának további emelkedésére utal.
Több százezer munkakereső helyzetén javíthat. A tavaszi kijárási korlátozások idején felére esett az új meghirdetett állások száma, miközben több ezren kezdtek új munkát keresni a koronavírus hatásai miatt.
Jelenleg diákmunkát találni kicsit olyan, mint a belvárosban parkolóhelyet: amint felszabadul egy hely, azonnal lecsapnak rá az érdeklődők. Azonban aki elég kitartó, és nincsenek irreális elvárásai, azért találhat a nyáron melót, még ebben a fesztiválok nélküli furcsa időszakban is. Ezer forintnál kevesebbet csak a legritkább esetben kínálnak a munkaadók a diákoknak, maximális órabér pedig elérheti a 3000 ezer forintot is.
Nagyot zuhant a fogyasztók bizalma.
Felmérések szerint a magyar munkavállalók kétharmada arra számított, hogy év végén fizetésemelést kap. A járvány, és z azt követő recesszó azonban feltehetően keresztülhúzta a számításaikat.
Rengetegen veszítették el az állásukat a koronavírus-járvány miatt, főként a turizmusban és a vendéglátásban. Most azonban, az újranyitások idején ismét megindult a toborzás. Az egyik hazai étteremlánc például rengeteg hirdetést adott fel a héten, és az is kiderült, mennyit fizetnek.
Magyarországon (hivatalosan) 3,8%-ra emelkedett áprilisban a munkanélküliség, amivel még viszonylag olcsón megúsztuk. A tényleges munkanélküliség viszont jóval magasabb lehet, sokan ugyanis inaktívvá váltak, a korlátozások miatt munkát sem tudtak keresni. Az ismert embereket, színészeket, zenészeket, művészeket éppúgy sújtja a munkanélküliségi krízis.
A világban különböző mértékben emelkedett a munkanélküliség a koronavírus-járvány kitörése óta, Magyarországon (hivatalosan) 3,8%-ra emelkedett áprilisban a munkanélküliség, amivel még viszonylag olcsón megúsztuk. A tényleges munkanélküliség viszont jóval magasabb lehet, sokan ugyanis inaktívvá váltak, a korlátozások miatt munkát sem tudtak keresni. Egyelőre a régió többi országában sem látszik a tömeges leépítési hullám, de ez csak idő kérdése.
2020 áprilisában mintegy 73 ezer fő veszítette el állását.
Megjöttek a hivatalos, magyar statisztikák.
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) - mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén kedden.
Nincs idő kiképezni a munkaerőt. Az már látható, hogy továbbra is foghíjas lesz az egész rendszer, és akkor néhány hónap múlva nagyobb elbocsátásokat fognak bejelenteni a vállalatok. Ez már elkezdődött azzal, hogy sok vállalat három-négynapos munkahetet vezetett be. Így kevesebb pénzt kapnak az emberek, de legalább megmarad a munkahelyük. Viszont ha nem történik változás pár hónapon belül, akkor lehet, hogy a létszám 20-30 százalékát el kell engedniük.
17 ezer kattintás egy álláshirdetésre?
Van, akit február 27-én vettek nyilvántartásba, de az álláskeresési járadékot május első hetében utalták.
Átalakul a munakerőpiac.
Rengetegen veszítették el az állásukat az elmúlt hetekben, ezt kihasználva viszonylag hamar megszaporodtak az otthoni és távmunkát hirdető pénzkereseti lehetőségek. Ám ezekkel jobb óvatosnak lenni. Aki komolyan gondolja, és tényleg dolgozni szeretne, az válasszon inkább biztonságos felületeket, és semmiképp se fizessen előre!
A baj sosem jár egyedül.
Sok szó esik a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól, de legalább ennyire fontos az is, hogy tisztában legyünk vele, és beszéljünk arról is, milyen károkat okoz a társadalomban. Szakemberek szerint tovább mélyíti a szakadékokat, azaz a szegények még szegényebbek lesznek ezek után. De vajon melyek azok a rétegek, amelyeket a leginkább sújt a mostani válság, és akiknek megháromszorozódtak a terheik az elmúlt 6 hétben?
A hazai kormányzat munkahelyvédelmi intézkedései és a további adócsökkentések mindenképpen jó irányt jelentenek és tompíthatják a negatív munkaerőpiaci hatásokat, de a veszteségek így is jelentősek lesznek.