Prison building with razor wire fence

Hiába túlzsúfoltak a magyar börtönök, nem épülnek újak: hova kerülnek majd a bűnözők?

2023. március 22. 10:50

Múlt kedden a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága egy rövid közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a korábban bejelentett tervekkel ellentétben Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón nem épül börtön. A kijelölt nyolc településből már csak egy számíthat arra, hogy börtönt épít náluk a kormány. Mindeközben az évek óta tartó túlzsufoltság egyre komolyabb probémákat okoz a meglévő intézményekben.

A kormány a hazai börtönzsúfoltság miatt született strasbourgi ítéletek hatására, 2016-ban határozta el, hogy új börtönöket kell építeni, amire negyven település jelentkezett. Közülük választottak ki 2017-ben nyolcat, ahol az akkori határozat szerint „2018 nyaráig európai normáknak megfelelő, korszerű börtönök” épültek volna.

Kunmadaras, Békés, Heves, Komádi, Ózd, Kemecse, Csenger, Komló – ezeken a településeken történt volna fejlesztés, de mindeddig egyetlen kapavágás sem történt, és most már valószínűleg nem is fog - írta meg a HVG.

Kunmadaras, Ózd és Kemecse már 2018-ben kikerült a kedvezményezettek közül, a keddi bejelentés után pedig gyakorlatilag már csak Csengeren nem fújták le hivatalosan az építkezést. Ennek ellenére itt sem történt érdemi előrelépés a beruházást illetően. A Mi Hazánk országgyűlési képviselője, Apáti István utoljára másfél hete járt a helyszínen és a lapnak elmondta: nem hivatalos forrásokból úgy tudja, június 30-ig hosszabbították meg a kivitelezési szerződés érvényességét, addig kell tehát az államnak döntenie arról, elkezdik-e végre a beruházást, esetleg ismét meghosszabbítják a határidőt, vagy végleg elvetik a tervet. 

„Ez az ország legszegényebb járása, itt egy ekkora intézmény érdemi fejlődést jelentene, hiszen 500 embernek adna munkát, az állami költségvetésből”

– mondta.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A most hoppon maradt önkormányzatoknak ráadásul azt is el kell dönteniük, mihez kezdjenek a tulajdonukba visszakerülő földterületekkel. Kálmán Tibor, Békés fideszes polgármestere a MTI-nek annyit mondott, hogy ők egy nyolchektáros, közművesített ipari területet kapnak vissza, ahová aszfaltos út vezet, és már megkezdték a tárgyalásokat, hogy „élettel töltsék meg”.

A zsúfoltságra azonban így is megoldást kellett keresni, ezért a kormány azt találta ki, hogy a már meglévő börtönöket fogja bővíteni, leginkább könnyűszerkezetes konténerépületekkel. A BVOP 2020 nyarán büszkén adta hírül, hogy a fenti módon tíz büntetés-végrehajtási intézetben 2750 új férőhelyet alakított ki. Nem lehet ugyanakkor elmenni amellett, hogy az így kialakított 2750 férőhely csak a fele annak, amit az új börtönökkel hoztak volna létre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20