Rengeteg magyar már így keres munkát: fogadjunk, hogy nem tudtál róla
Változik a világ.
Változik a világ.
Azt eddig is tudtuk, hogy minél magasabb végzettségű valaki, annál kevésb van kitéve a munkanélküliség veszélyének. Ennek mértékéről azonban most már adataink is vannak. Bár Magyarországon elméletileg teljes foglalkoztatottság van, inkább azt mondhatjuk, hogy a legmagasabb iskolai végzetséggel rendelkezők körében majdnem mindenki doglozik. A középiskolai végzettséggel bírók is jól állnak, míg az általánost végzett magyarok között azért bizony akad bőven munkanélküli.
Az állásinterjú után jön a munkakeresési folyamat leginkább idegőrlő része: a várakozás a visszajelzésre. Sok esetben azonban a jelölt hiába vár, a cégek - kapacitáshiányból vagy más okokból -, de nem jelentkeznek többet. Ez a jelenség túlmutat azon, hogy a jelentkező csalódottan veszi tudomásul, hogy valószínűleg nem őt választották - hosszú távon a cég hírnevére nézve súlyos következményei lehetnek.
Aki nem csak alkalmi, hanem teljes munkaidős állásra pályázik, esetleg szívesen váltana, az keresve sem találhat jobb időpontot ezeknél a napoknál. De korántsem mindegy milyen életrajzzal pályázunk, szakértőnk elárulja, mi az amit feltétlenül írjunk bele, és mi az, amit még csak véletlenül se.
Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is, a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni.
Nagyon kevés jó szakember van Magyarországon kőfaragókból, és a munkaerőhiány is általános a szakmában. Pedig egy kőfaragónak akár 40 millió forint is lehet a munkadíja.
Ámen.
Leépíti jászberényi porszívógyártását és hűtőgyártásának nagy részét az Electrolux. Nemcsak ebben az üzemben lesznek elbocsátások, a leépítésekkel kapcsolatban megkezdik a tárgyalásokat a szakszervezetekkel - írta a hvg.hu A cég oldalán olvasható közleményből az is kiderül, hogy Nyíregyházán közben 100 millió eurót költ a társaság automatizálásra, hogy növelje versenyképességét.
Nem csak ebben az üzemben kezdődnek meg az elbocsátások.
A munkaerőpiaci problémák mára az egész országot átitatták; nem véletlenül látja úgy ma 10-ből 7 cégvezető, hogy a helyzet már akadályozza a cég növekedését - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Martis István. A Profession.hu vezérigazgatójával, a munkaerőpiaci trendek mellett, a kirakatba rakott bérekről, a magyar tehetségek elvándorlásáról, az egyetemi diplomák létjogosultságáról, illetve a robotizációról és digitalizációról beszélgettünk.
Egyre jobban fizetik a kétkezi munkát, sok helyen ma már a szakképzettség sem fontos: a cégek tárt karokkal várják a dolgozni, tanulni, fejlődni vágyó lelkes magyar munkaerőt.
A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A nem hagyományos munkaidőben végzett munka megzavarja az ember napi "biológiai óráját", hivatalos nevén a cirkadián ritmust. Ebben egy ciklus nagyjából 24 órából áll, melyet az ember saját belső időmérő rendszere oszt ritmusokra. Ennek egyik legfontosabb szabályzója a napfény.
Nem ritkán törvénytelen hirdetésekben keresik a munkavállalókat a magyar cégek. Jól nézd meg, mire jelentkezel! Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mit engedhet meg magának egy munkaadó, és mit nem.
Újabb munkavállalói rétegek munkába állását segíti a Tesco: a "Fixen fix" rögzített részmunkaidős foglalkoztatás rugalmas feltételeket biztosít azoknak, akiknek kiemelten fontos a munkaidő garantált kiszámíthatósága - például a kisgyermekes szülőknek, vagy a másodállást vállalóknak - írja közleményében a vállalat. A rögzített részmunkaidő bármely intervallumban, akár heti öt órában, vagy csak hétvégi munkavégzéssel is kérhető, miközben a munkavállaló a közvetlen foglalkoztatás minden előnyét is élvezheti.
Azok a diákok, akik a duális képzési formát választják, nem csak több éves munkatapasztalattal, de jó nagy eséllyel egy aláírt munkaszerződéssel tudnak majd kilépni a felsőoktatásból.
Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait - ezek a jellemzői az átlagon felülien jó vezetőknek egy friss felmérés szerint. Ráadásul ma már nem kell a megérzéseikre hagyatkozniuk a cégtulajdonosoknak vagy a vállalatvezetőknek a menedzserek kiválasztásánál, mivel pontosan lehet mérni, hogy a jelöltek közül kik rendelkeznek ezekkel a kvalitásokkal.
Már gyermekkorában is a fával való barkácsolás volt a kedvenc időtöltése, mára pedig a világ legjobb bútorasztalosaként ismerik Magyarországon Simon Krisztiánt, a WorldSkills Kazan2019 győztesét. Hazánkból összesen huszonnégy diák vett részt a versenyen, közülük tizenegyen átlag feletti teljesítménnyel kiválóság érmet szereztek. A HelloVidéknek a világbajnok mesélt a verseny hangulatáról és szakmája szépségeiről.
Bár azt hihetnénk, az iskolakezdés csak a gyermekes családokra ró plusz terheket abban, hogy megteremtsék a munka és a magánélet egyensúlyát, ez koránt sincs így. Azoknak, akiknek nincsen gyermekük is ugyanúgy meg fogják érezni az iskolakezdést, mégpedig kollégáikon keresztül.
A következő listában összeszedtük, hogy miket érdemes még most elvégezni, a hideg, fagyos, nedves idő beállta előtt.