Címke: leállás (257 cikk)
3 napos leállás jön a magyar banknál: erről minden ügyfélnek tudnia kell
Egységes számlavezető rendszert vezetnek be.
Nekimegy a magyar szakszervezet a kínai multinak: ezt nem tehetik a munkásokkal
Oroszlányi dolgozók indulnak csatába, mert munkaadójuk sajátosan értelmezte a jogszabályokat, és elhamarkodottan küldte el az embereit. Aztán elfelejtette lejelenteni a lépést.
Leépítésekről kérdeztük a szentgotthárdi Opel-gyárat: ezért vezették be a 4 napos munkahetet
Egy névtelen, de magát érintettnek nevező levélíró arról tájékoztatta a Pénzcentrum szerkesztőségét, hogy megszorításokat vezettek be a szentgotthárdi Opel motorgyárban. Az üzem sajtófőnöke a Pénzcentrumnak ennek kapcsán elmondta: mindeddig az összes juttatás, illetve bér ki lett fizetve, ettől a héttől ugyan valóban rövidítettek a munkaidőn, de elbocsátásokat nem terveznek. Kaszás Zoltán hozzátette, nagy lendülettel indult az év a magyarországi üzemben, és a járvány kirobbanása előtt is arra készültek, hogy bővítik az állományt. Most azon vannak, hogy minél kisebb érvágással vészeljék át a kritikus időszakot. Tájékoztatása szerint az Opelt tulajdonló PSA-csoport hetente felülvizsgálja a helyzetet, és egy hétre előre dönt a gyártási folyamatok mikéntjéről - Szentgotthárdon már felkészültek az újraindulásra.
Lassan a Suzuki gyárába is visszatér az élet: újraindulhat a termelés
A cég az elmúlt hetekben kialakította a lehető legbiztonságosabb munkakörülményeket munkatársai számára.
Leállás a magyar tőzsdén: nem várt hiba a háttérben
A BÉT mindent elkövet annak érdekében, hogy a meghibásodást a lehető legrövidebb időn belül elhárítsa, és a kereskedést megindítsa.
Leállás a magyar banknál: nem megy a netbank, utalni se lehet
Reggel óta akadozik a CIB mobilalkalmazása. Se utalni, se csekket fizetni nem lehet.
Százezrek állása vált bizonytalanná Európában: Magyarországon tízezrek érintettek
Magyarországon nagyjából harmincezer autóipari dolgozó esett ki a munkából a járván miatti leállások alatt. Európában nagyjából 1,1 millióra tehető a számuk.
Meghosszabbította a kényszerszünetet a győri Audi-gyár: ekkortól indulhat újra a termelés
Még két hétig tuti állni fog az üzem.
Itt a magyar Suzuki-gyár szomorú bejelentése: újabb két hetes leállás jön a koronavírus miatt
Munkatársai egészségének védelme érdekében a Magyar Suzuki Zrt. az eredetileg április 3-ig tervezett leállást további két héttel meghosszabbítja.
Parkolópályán az easyJet: csökkentették a személyzet fizetését is
Két hónapig a légijármű-személyzet átlagbérének 80%-át fizeti ki
Egy hónapos leállás jön a magyar autógyárban: mi lesz a dolgozókkal?
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég. Céljuk továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudják.
Leáll egy hétre az autóipari gyár Magyarországon: nem lesz termelés
Aztán majd meglátják.
Kész, vége: leállítja utasszállító gépeit a koronavírus-járvány miatt a Ryanair
Egyelőre határozatlan időre.
Holnaptól leállhat a személyi kölcsön Magyarországon: erre a bankok sem készültek
Gyorsan kell dönteni.
Leállt az esztergomi Suzuki-gyár is, de mi lesz a fizetésekkel?
Várható volt.
Leállt a budapesti tőzsde: nem várt hiba áll a háttérben
Dolgoznak a megoldáson.
Leállás jön a magyar nagybanknál: sem befizetni, sem netbankolni nem lehet
SMS sem jön a fizetésekről.
Leállás jön egy hazai banknál: szünetel a kártyás fizetés, és a készpénzfelvétel is
Néhány óráig tart a karbantartás.
Újabb leállás a magyar banknál: nem megy az online rendszer
A héten nem ez az első eset.