Új, veszedelmes kór leselkedik a magyarokra 2024-ben: csak egy módon lehet védekezni ellene
Hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére
Hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére
Azt gondolhatnánk, hogy a falusi csok szinte mindenhol elérhető falun, ez azonban tévedés.
Nem él a teljes inflációkövető áremelés lehetőségével a lakossági bankszámláknál a CIB Bank.
A legkedveltebb lakóhelynek szinte egytől egyig községek számítanak, kiemelkedik közülük Nagytarcsa, Vácrátót, Délegyháza, Pilisjászfalu, Budajenő és Szada.
Márciusban az üzleti világ és a lakosság is kissé kedvezőbb kilátásokról számolt be, mint tette azt februárban.
Az idei évben nagyon korán, már február végén megtalálták az első szúnyoglárvákat Közép-Dunamentén.
Hosszú távon a favorit továbbra is Balatonrendes, Lovas, Cserszegtomaj, Felsőörs és Balatonmáriafürdő, azonban az utóbbi egy évben változhatott a széljárás.
Míg egyes falvak lakosságszáma akár a duplájára is duzzadhatott 5 év alatt, más helyek rendkívül elnéptelenedtek.
A hazai lakosság döntő többsége védett a kanyaró ellen, de a legfiatalabbak és idősebb oltatlanok megkaphatják a fertőzést.
A szakszervezet alapbéremelést és a "hűségpótlékok" 5-10 százalékos növelését követeli a dolgozók számára.
Több helyen is látható növekedés Pozsony magyarországi agglomerációjában, illetve más határmenti településeken. A városok között az üdülőtelepülések népszerűsége nőtt jelentősen.
A magyar lakosság 85 százalékának van valamilyen célja, vágya a következő egy-két évre, amihez megtakarításra lenne szüksége.
Figyelmezteti a lakosságot az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár, hogy március 12-13. délutáni zajosak lesznek a magyar légtérbe a Gripenek.
A futás népszerűsége az elmúlt évtizedben dinamikusan emelkedett a magyarok körében.
A pollenterhelés a hét második felében a záporok és a lehűlés hatására várhatóan mérséklődik.
A magyar lakosság fogyasztási szintje az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, pedig a relatív fejlettségünk alapján nem ez lenne logikus.
A vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók egyáltalán nem veszélytelenek, a túladagolások súlyos következményekkel, egészségkárosodással járhat.
Majdnem megdőlt a lakossági állampapírok egy héten belüli értékesítési rekordja, miután az előző héten bruttó 172 milliárdnyi ilyen befektetést vásároltak a magyarok.
A fogyasztók kétharmada tudja, hogy miként állhatna át zöld energiára, csak éppen nem akar több pénzt vagy időt szánni erre
Az Európai Bizottság azt ajánlja, hogy az uniós tagállamok az ellátás biztosítása és a piacok stabilizálása érdekében továbbra is takarékoskodjanak a gázzal.