Durván kilőttek a lakásépítések: kettészakadt az ország, belehúztak a vállalkozók
A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.
A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.
Rengeteget csúsznak az új lakások átadásai. A munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása nem csak a határidőket, de az árakat is befolyásolja.
A legtöbb házat három vidéki városban építették, ezek Debrecen, Győr és Szeged. Most annak jártunk utána, hol építették a legtöbb házat, illetve mire számítanak a szakemberek a jövőt illetően.
Horror a magyar ingatlanpiacon, nincs könnyű helyzetben, aki most építkezne. A szakértők szerint mivel már egyre kevesebb az építési telek, a vásárlók más úton szereznének területet az új otthonuknak.
Éledezik a lakáspiac: Az eladásra kínált új építésű lakások és házak iránti kereslet jelentősen nőtt, az érdeklődők száma az idén 163 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A lakásépítések száma a vidéki, kisebb lélekszámú és a megyei jogú városokban ugrott meg igazán. Hogy miként alakultak a lakásépítések megyei szinten? Hol épült a legtöbb, illetve legkevesebb ingatlan? Ennek jártunk most utána.
A legújabb szigorítások várhatóan nem befolyásolják érdemben a lakáspiac teljesítményét.
Itt az ingatlanfejlesztők előrejelzése.
Több ezer építési engedéllyel rendelkező lakás korábban jegelt építési tervét melegíthetik fel az ingatlanfejlesztők.
Az építési engedélyek megoszlása alapján a nagyvárosokban az építendő lakások száma alig több mint fele volt a tavalyinak.
A csökkentett áfa újbóli bevezetése és az általános forgalmi adó visszaigényelhetősége új lendületet ad a lakásépítési szektornak.
Már a járványhelyzet előtt négyéves mélypontra esett a lakásépítési kedv
Ez a terv legalábbis.
Egyre kevesebb magánember vág bele.
Változások az építésben.
Végre valami jó hír is.
A lakásépítések, lakásfelújítások bővüléséhez kormányzati intézkedések szükségesek.
Három év alatt több mint háromszorosára nőtt a kiadott építési engedélyek száma.
Kivárásra játszanak.