A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban nedves, enyhe levegő érkezik hazánkba szaharai porral.
Nem véletlenül van annyi már épülő, de még eladatlan lakás: az ingatlanfejlesztők kivárnak a nagyobb haszon reményében. Kiderült az is, hogy csupán a projektek harmadát adják át határidőre.
Sok az épülő, de nem megvásárolható új lakás. Csak a három legfrekventáltabb pesti városrészben, a VIII., a IX. és a XIII. kerületben majdnem ezer olyan lakás készül, amely egyelőre nem eladó - mondta a Világgazdaságnak Sápi Zoltán, az Eltinga lakásriport-üzletágának vezető elemzője.
Miközben egyre több lakás átadása késik, feltűnően sok, gyakorlatilag minden huszadik kivitelezése úgy zajlik, hogy a fejlesztők kivárnak, és nem kezdték el az értékesítést. Az elemző szerint ennek az az oka, hogy a projektek lakásait később, a gyors beköltözhetőség miatt magasabb összegért tudják eladni a fejlesztők.
A vevők időt takarítanak meg, és csökken az átadási határidőben rejlő kockázatuk, míg az építtető részesülhet a lakás áremelkedésének hasznából, ami a projektek másfél-két éves megvalósulási ideje alatt már igen tetemes tétel.
Tavaly novembertől idén februárig átlagosan 3,3 millióval árazta át szabad lakásait a fejlesztők többsége, és ez még nem az új CSOK-csomag keresletélénkítő hatása, arról csak később lehet majd árinformációt gyűjteni - tette hozzá a szakember. Mint megtudtuk, a mostani áremelés már nem is kiemelkedő mértékű, hiszen a tavaly augusztust megelőző tíz hónapban átlagosan ötmillió forinttal emelték meg a folyamatban lévő társasházépítéseknél az árakat. A fővárosban egyre dinamikusabb a drágulás:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölte érdeklődésünkre a Lakópark Ingatlan.com illetékese.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







