Galgóczi Ágnes: a védőoltásoknak köszönhetően visszakaphatjuk mindennapjainkat
Már csaknem a felét beoltották a regisztrált 18-59 éveseknek, az időseknek már több mint 90 százalékát immunizálták.
Már csaknem a felét beoltották a regisztrált 18-59 éveseknek, az időseknek már több mint 90 százalékát immunizálták.
Az esetek jelentős részében a COVID–19 akut szakasza után hónapokig a késői tünetek, és betegség szakaszát látjuk. Megjelentek már a késői kezeléssel kapcsolatos szakmai ajánlások.
Magyarországon nem hogy emelkedett, de csökkent a foglalkoztatás 2020 utolsó negyedévében a harmadikhoz képest. Ilyen csak 5 országban volt megfigyelhető.
Minden állam maga szabályozza és alakítja, hogy milyen feltételekkel engedi be a turistákat.
A miniszter szerint első sorban üzleti érdekek állnak amögött, hogy egyes oltóanyagokról azt terjesztik, hogy kevésbé hatékony.
Május végére, június elejére vissza tudunk térni a megszokott életünkhöz. Európában a jelenlegi tervek szerint valamennyi tagállam szabadon dönthet a keleti vakcinák elfogadásáról.
A XII. kerületi önkormányzat szerint 100 százalékos biztonságot nem lehet garantálni, így csak az a gyerek menjen oviba, akinek elhelyezése sehogy máshogy nem oldható meg.
A beoltottak száma 3 090 994 fő, közülük 1 325 587 fő már a második oltását is megkapta. 9 848 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 156-an vannak lélegeztetőgépen.
Ha az enyhítés folytatódik, júliusban és augusztusban akár teltház is lehet a szállodákban - mondta Baldauf Csaba. A szakember szerint a vidék hamarabb léphet túl a válságon.
Miként vészelték át a legbizonytalanabb időszakokat az ágazat egyes szereplői és mire számítanak idén? Erre kereste a választ a HelloVidék.
Öt szakszervezeti szövetség nyilatkozott arról, hogy nem tartják jó ötletnek kinyittatni még az óvodákat, általános iskolákat.
Hamarosan újabb intézkedéseket jelenthet be a kormányfő.
Nem halálosabb, de fertőzőbb a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett variánsa két egymástól független tanulmány szerint.
Merkely szerint jelenleg indokolatlan volna vizsgálni a kínai vakcina hatásosságát.
3597 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 731 675 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
"Nincs két egyforma színház, színházi épület és közönség se, de mégis van egyfajta közös gondolkodás, és sok mindent hasonló módon kell működtetni."
Várhatóan szabad nyarunk lesz, mégis kevesen foglalták le a táborhelyeket a gyereküknek a nyárra, holott a kínálat igencsak széles a vakációs lehetőségekből.
Hétvégén folytatódott a köznevelésben, a szakképzésben és a bölcsődékben dolgozók soron kívüli oltása, így csaknem 200 ezerre nőtt az érintett beoltottak száma.
Szabadon dönthetnek majd az EU-s országok, hogy melyik koronavírus-oltást ismerik el, és melyiket nem.
4,11 millióan regisztráltak vakcináért. A regisztrált 65 év felettiek közül 1,4 milliót oltottak már be - ismertette György István.