30 éves a SPAR Magyarországon: mutatjuk, hogy nézett ki az első üzlet
Az első évben ötvenen dolgoztak a vállalatnál, mostanra ez a szám megközelíti a 13 ezer főt.
Az első évben ötvenen dolgoztak a vállalatnál, mostanra ez a szám megközelíti a 13 ezer főt.
Jelenleg olyan mértékű nyereség képződik a szektorban, majd ezt követően hagyja el az országot, amit nem lehet annyiban hagyni az agrárminiszter szerint.
Márciusban nőtt az euróövezet és az EU kiskereskedelmi forgalma.
Nő az oltási kedv a bolti dolgozók körében, ahol a vendéglátás elszívóereje is megjelent.
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 25,6 százalékkal bővült, folytatva az évek óta tartó tendenciát.
Sok oka lehet annak, hogy a magyar vásárlók a hazai termékeket keresik a boltokban. A koronavírus világjárvány pedig sokat lendített az eddig is egyre erősödő vásárlói tudatosságon.
Mielőbbi oltást szeretnének a kiskereskedelmi dolgozók.
2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesítettek.
Ez lehetne Lázár Jánosék csodafegyvere a multik ellen vívott harcban?!
A Vagabond, Promod, Camaieu, és a Cosmos City is bezárja boltjait.
Már kilenc hónapja drágulnak az élelmiszerek.
1,8 százalék nem kevés.
Semmiféle kedvezményt nem kaptak.
Jöhettek volna az üres polcok...
Alig csökkent az üzletek forgalma.
Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a fel nem dolgozott nyers húsok tekintetében a SPAR-t részesítik előnyben a vásárlók országszerte.
Szűkszavúan reagált Vámos György.
Élelmiszerből több, minden másból kevesebb fogyott.
A netes eladás segít megoldani a logisztikát és várhatóan erősödni fog.
Sokan automatizált megoldásokkal próbálják növelni a hatékonyságot, de ha a vásárlónak döntenie kell egy robot és egy emberi hang között, akkor szinte mindig az utóbbit fogja választani.