A Blaha után újabb forgalmas pesti csomóponton lesznek új zebrák: ide telepítenének gyalogátkelőket
Összekötik a Bajcsy-Zsilinszky úti és a készülő Váci úti kerékpáros útvonalat is.
Összekötik a Bajcsy-Zsilinszky úti és a készülő Váci úti kerékpáros útvonalat is.
Büfék, gyönyörű táj, kerékpárút, játszótér, stég és zöld pázsit várja a strandolni vágyókat Dunakeszin.
Ezen az útvonalon évente kétszázezer vendég érkezik Bécsbe, ha az út elér Budapestig, a látogatók egy része a mi fővárosunkat is felkeresheti
Még mindig újnak számít a legtöbb embernek balatoni bringaút, mivel sokan még nem próbálták ki, főleg mert a tavaly augusztusi átadás már a szezon végére esett.
Kulcsfontosságú, hogy mennyire vagyunk hajlandóak küzdeni az éghajlatváltozás ellen, és hogyan alkalmazzuk a a legújabb technológiai áttöréseket.
Az elmúlt év során a balatoni bicikliutak csaknem negyedét felújították, ráadásul a tervek szerint 800 kilométernyi jelenlegi kört is tovább akarják bővíteni.
A sportos, úgynevezett kalandtúrák népszerűségéről és nehézségeiről Elek Péter, a Magyar Kalandsport Egyesület és Serfőző Zoltán, a Baraka Utazási iroda vezetője mesélt.
A szakértők úgy vélik, hogy az igazi élénkülés idén márciusban várható, amikor nem csak a fanatikus téli bringások jelennek majd meg a Balaton partján, hanem azok is, akik többek között elektromos kerékpárokkal szeretnének túrázni.
Három év alatt mintegy 400 millió forintból korszerűsödött a belterületi kerékpárút-hálózat Tószegen, illetve a község és Szolnok közötti kerékpárút hiányzó szakasza is megépült.
A Pest megyei Nyársapáton ünnepélyesen átadták a Cegléd-Nyársapát-Nagykőrös összekötő kerékpárutat a 441-es főút mentén 11,053 kilométer hosszúságban.
Folyamatosan újul meg a Balatoni Bringakör.
Már Tihany és Örvényes között is a felújított bicikliúton tekerhetünk a Balatonnál.
Balaton Budapest kerékpárút kisokos, Budapest Balaton kerékpárút nyomvonal: merre halad a Budapest Balaton kerékpárút nyomvonala a Budapest Balaton kerékpárút térkép szerint?
Az egy éve üzemelő világító kerékpárút beválni látszik, az előremutató műszaki megoldást ezért érdemes másféle módon is, többfelé kipróbálni.
Összegyűjtöttünk néhány útvonalat, mely nem csak vadregényes tájak de tavak, folyók, holtágak szegélyeznek. Íme tehát hat felfedezetlen, vagy kevésbé ismert útvonal, melyek a nyári melegben is könnyen teljesíthetők, családdal vagy barátokkal is.
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat.
Egyre több kerékpáros tűnik fel megyénk útjain a jó időnek hála. Indulás előtt azonban érdemes körültekintően átnézni a biciklit, és a kötelező védőfelszerelésekről sem szabad megfeledkezni.
Akkora épülhet meg az a miskolci többirányú szakasz, amelyen Lillafüred, illetve Harsány irányába lehet majd kerékpározni.
Listába szedtük a különösen szép belföldi biciklis útvonalakat, amiken élmény a kerekezés. Nektek melyik a kedvencetek, illetve mivel egészítenétek ki a válogatást?
Tovább bővül a Balaton és a Kis-Balaton térségének kerékpárút-hálózata, sőt, a tervek szerint a két kör idővel összeér. Mindebből a turisták mellett az érintett települések és a szolgáltatók, vállalkozások is profitálhatnak.