A hétfői viharsorozat gyakorlatilag megbénította a vasúti fővonalakat, károkat okozott az autóbusz- és légi közlekedésben is.

Ilyen kaland nincs a „normál” utazási irodák kínálatában: milliókat sem sajnál rá a magyar elit
Merre, mennyiért kalandoznak manapság a magyarok? A sportos, úgynevezett kalandtúrák népszerűségéről és nehézségeiről Elek Péter, a Magyar Kalandsport Egyesület és Serfőző Zoltán, a Baraka Utazási iroda vezetője nyilatkozott a Pénzcentrumnak.
A kalandturizmus „elődje”, a sportos programok az USA-ból indultak, ahol a veteránoknak szerveztek – komoly fizikai és mentális erőt igénylő - szabadidős tevékenységeket, hogy levezessék a fölös energiájukat. Az első, erre szakosodott hazai utazási iroda, a Baraka is hasonló programokkal indított. 1995-ben Serfőző Zoltán, földrajz szakos egyetemistaként egy csoporttársával szervezte meg az első buszos utazást Albániába. Igazi fapados kaland volt, az akkor még szinte teljesen felfedezetlen vidéket egy Ikarus busszal és egy IFA teherautóval járták be a bevállalós fiatalok.
A pionír időszakban a kínálatuk nagy része aktív, hegymászós, via ferratas, tengeri kajakozós, úgynevezett technikai túrákból állt. Nem feltétlenül az átlagembernek való, sokszor komoly fizikai erőnlétet követelők. A kalandtúrázás azóta is réspiac, bár mára nagyot változott ez a szegmens: az elmúlt években a hagyományos utazási irodák is nyitottak a nagyközönség felé. Ma már – kis túlzással – mindenki kalandtúrának hívja a programot, amelyben a csoport 2 kilométert sétál az erdőben. Ezzel viszont kicsit elveszítették a varázsukat, nagyon felhígult a piac.
A Baraka forgalma 2022-ben elérte az egymilliárd forintot, ami nem kis részben a forint romlásának köszönhető. Az utaslétszámuk nem nőtt jelentősen a covid előtti évekhez képest, tavaly 3100 körül volt. Törzsközönségük a kezdetek óta a budapesti és nagyvárosi, 35-65 év közötti értelmiségi réteg.
Ezt a képet árnyalja Elek Péter, aki szerint az elmúlt néhány év fejleménye, hogy a vendégek közül jócskán megcsappant a középréteg. Meglátása szerint a piac két irányba indult el: többségében az olcsó, nagy létszámú programok, kisebb részben az exkluzív utak telnek meg. Viszont mindkettőben csökkent a fizikai aktivitás aránya. Az első az úgynevezett adventure, vagy multi adventure túra, amelynek része egy kis biciklizés, némi gyaloglás, vagy rövidebb evezés. Ezt inkább aktív utazásnak nevezzük.
A Magyar Kalandsport Egyesület „felső kategóriás” kínálatban továbbra is szerepelnek az extrém utak, mint például a Himalája alaptábor, a Kilimandzsáró, vagy tengeri kajak, via ferrata, de az áruk miatt egyre csökkenő kereslettel. A népszerűség itt azt jelenti, hogy évente kétszer 10-20 fő jelentkezik egy útra. Az iroda költsége az utazással, minimum két túravezetővel, alsó hangon félmillió forintba kerül. Nyugaton ezek nagyon népszerűek, de ott a fizetősképes kereslet is megvan hozzá, ezért „normál” utazási irodák kínálatában is megjelennek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A covid teljesen legyalulta a külföldi utakat, kizárólag a belföldi 1-3 napos túrák mentek. Serfőző Zoltán szerint most sem könnyű a helyzet, nem lehetett ott folytatni, ahol abbahagyták. Bár újra meglódult az utazási kedv, de jóval nehezebb lett a szervezés, szűkültek a turisztikai kapacitások, sok hotel nem fogad csoportokat. A tengerentúli repülőjegyek árai jelentősen nőttek, sőt számos légijárat azóta sem indult újra. A légitársaságok menetrendjei hektikusan változnak, ezért sok utat folyton újra kell szervezni.
Az ő kínálatukban 2022-ben Kuba, Izland, Olaszország bizonyos régiói, az Azori-szigetek és Madeira mellett az európai kerékpártúrák voltak a legnépszerűbbek. Jó hír, hogy az ukrajnai háború a covidhoz képest szinte semmilyen befolyással nincs a magyarok utazási kedvére, bár a mostani infláció természetesen beszűkíti a lehetőségeket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


