Újabb földrengés rázta meg Ázsiát: ezúttal Tádzsikisztánt sújtották erős rengések
A földmozgás a tádzsikisztáni Murgobtól nyugatra, a földfelszín alatt 20 kilométerrel történ.
A földmozgás a tádzsikisztáni Murgobtól nyugatra, a földfelszín alatt 20 kilométerrel történ.
A biodiverzitás csökkenése és az ökoszisztémák degradációja riasztó ütemben folytatódik, nem csak az Európai Unióban, hanem világszerte. Az ENSZ szerint a Föld 8 millióra becsült növény- és állatfajából akár 1 milliót is a kihalás veszélye fenyeget. Mit lehet tenni?
Újabb földrengés volt a törökországi Hatay tartományban, Antakyától 13 kilométerre.
„Nincs két egyforma földrengés” – mondja Dr. Harangi Szabolcs, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója, akit a Pénzcentrum a közelmúltbeli törökországi földrengés okairól, tapasztalatairól kérdezte.
Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma, kedden újabb rengés volt.
Újabb erős földrengést jelentettek hétfőn Szíriából és Törökország délkeleti részéből.
A szakmai szervezetek december 24-ig tehetnek észrevételeket a jövő év első napjaiban már hatályos új szabályokhoz.
A következő évek erőfeszítéseitől függetlenül 2050-ig eltűnhet a világörökség részét képező gleccserek egyharmada.
Azonnali drasztikus intézkedésekre van szükség a téli katasztrófa megelőzéséhez - közölték.
A Pest megyei Örkény és Tatárszentgyörgy környékén mintegy ötven hektáron ég az aljnövényzet – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Folytatódik az észak-olaszországi jégcsuszamlásban eltűntek keresése.
A probléma oka nem a víz hiánya, hanem a rendszer kapacitása és a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás.
A földrengést az egész Balkánon érezni lehetett, tudósítók beszámolói szerint Belgrádban, Zágrábban és Szkopjéban is észlelték.
A 2022-es tongai vulkánkitörés apropóján adott interjút Harangi Szabolcs egyetemi tanár arról, milyen problémákat is tud okozni a világgazdaságban egy-egy komolyabb erupció.
Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
Az árhullam egyre közelít hazánk felé. Nagybajcsnál várhatóan már ma tetőzik, a III. fokú készültségi szintet megközelítő, esetleg azt elérő vízállással.
Több helyen okoztak károkat a további hétvégi zivatarok - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap.
A durva hideg hatásait nem csak a méhek, de az akácméz kedvelői is megérzik majd
A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint 5,3-as erősségű földrengés volt.
Itt az idő.