Újraindul az ösztöndíjprogram: ennyi pénz üti a markod havonta, ha ezt a szakmát választod
Keddtől jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.
Keddtől jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.
Nők a tudományban címmel rendezték meg azt az eseménysorozatot Pécsett, mely az első olyan konferenciát Magyarországon, ahol kutató nők tudtak egymással olyan témákról beszélni, amely az életpályájukat érinti.
A család, munka, karrier háromszög néha fekete lyuknak tűnik a tudományos területen tevékenykedő nők számára. A HelloVidék a Nők a tudományban címmel futó konferencián járt, ahol megtudtuk, milyen a nők foglalkoztatása a technológia világában.
Így kaphatunk vidéken ingyen, azonnal használható, versenyképes tudást.
Bár lényeges változások a 2020. évre vonatkozóan eddig nem történtek a cafeteriában szokásos juttatásokkal összefüggő adójogszabályok tekintetében, kisebb-nagyobb eltérések az elmúlt évhez képest megfigyelhetőek - ez derül ki egy friss felmérésből.
Rehab adó csökkenése, szocho kedvezmény, szakképzési hozzájárulás alóli mentesség, kommunikálható társadalmi felelősségvállalás, erősebb csapatszellem, megújuló szervezeti kultúra, érzékenyebb munkavállalók. Csak pár a vállalatok számára előnyös következmények közül, amiket a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő emberek alkalmazása hoz magával.
Egy jó szakma felér egy diplomával és biztonságos anyagi egzisztenciát biztosít. Ezt a gondolatot talán jó néhány éve hallottuk először, azóta azonban egyre több tartalommal töltötték meg. A kijelentés legfontosabb célkitűzése talán az, hogy a gazdaságban mindig rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és számú szakember. Ehhez viszont elengedhetetlen a szakmák népszerűsítése, melynek szemléletét évről-évre a szakmák versenye is erősíti. Ezeknek a megmérettetéseknek célkitűzése a gyakorlatigényes, "fizikai" szakmák - beleértve a ráépülő, magasabban kvalifikált szakmákat is − társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakmatanulás vonzóbbá tétele révén. A HelloVidék most a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny nyomába eredt és megmutatjuk az idei terveket, lehetőségeket.
Egy jó szakma felér egy diplomával és biztonságos anyagi egzisztenciát biztosít. Ehhez viszont elengedhetetlen a szakmák népszerűsítése, melynek szemléletét évről-évre a szakmák versenye is erősíti.
Egy vásárcsarnokban lévő étteremben vállalt munkát Nagy Zsolt: mosogat, poharat szed, és néha még az ételt is kiviszi a vendégeknek. Hogy mi áll ennek a hátterében, arról a Best magazinnak beszélt egy interjúban.
Egy IT iskola legfrissebb alumni elemzéséből kiderül, hogy a junior programozók legnagyobb felvevő piaca jelenleg Franciaország, de egy kezdő Berlinben keresheti a legtöbbet.
Tavaly novemberben is magasan állt a magyar munkavállalók saját állásuk iránt érzett bizalma, az pedig fontos fejlemény az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy egyre optimistábbak egy új munkahely megtalálásával kapcsolatban. Több részmutató pedig arról tanúskodik, hogy a munkaerőpiaci stabilitás már a csökkenő munkavállalói motivációban is visszaköszön, derül ki ey friss munkaerőpiaci kutatásából.
Jelentősen visszaesett a magyar közúti fuvarozók piaci részaránya az uniós piacon az elmúlt öt évben, a tavalyi év második felében pedig már a belföldi piacon is csökkent az szállított áruk mennyisége. A fuvarozó vállalkozások ötöde ráadásul veszteséges, nagy az ágazat strukturális kitettsége és komoly fenyegetést jelentenek a fuvarozókra az EU tervezett protekcionista intézkedései (mobilitási csomag), amely a magyar vállalkozások nemzetközi bevételének 35 százalékát kitevő cross-trade tevékenységét alapjaiban veszélyezteti. A teljes logisztikai iparágat tekintve az ágazat szereplői a legnagyobb problémának a sofőrhiányt, a Duna 320 napos hajózhatóságát, vasúti árufuvarozási infrastruktúra-fejlesztések elmaradását, valamint a logisztikai szolgáltatások tekintetében a támogatási rendszer hiányát tekintik.
Csütörtökön bevezették a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciójú Pensum Group Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába. A magyar, német és osztrák piacon aktív vállalat árbevétele az elmúlt években dinamikusan növekedett, 2018-ban elérve a 2,2 milliárd forintot. A Pensum középtávon forrásbevonást tervez hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében, melyhez szeretnék kihasználni a tőzsde nyújtotta lehetőségeket.
Az év első hónapjai továbbra is az álláskeresések időszaka: kíváncsiak voltunk, vajon a karrieroldalak érzik-e a mozgolódást, aktívabbak-e a hirdetők és a keresők. Kiderült, melyek most a legkeresettebb szakmák, ahogy az is, egyre többen mozdulnak el a transzparencia irányába, azaz nyíltan kezelik a béreket. Éppen ezért sok cég már az álláshirdetésbe belefoglalja, mennyit lehet majd keresni náluk. A tapasztalatok szerint akár ötször többen is jelentkeznek, ha képet kapnak, nagyjából mennyi lehetne a fizetésük.
A társadalmi mobilitás terén Magyarország elég lesújtó képet fest 2020-ban. A legfrissebb index szerint ugyanis hazánk csupán a 37. helyen szerepel a World Economic Forum 82 országot vizsgáló listáján. Európában ugyanis alig van néhány ország, amit magunk mögé tudunk utasítani. Pedig a társadalmi mobilitás mértéke mutatja meg azt, hogy egy ma születendő gyereknek mekkora esélye van - gazdaságilag - eltérő életet élnie a szüleihez képest. A legtöbb vizsgált országban, így Magyarországon is azonban az látszi, hogy a legtöbb állampolgár egyszerűen beleragad abba a társadalmi-gazdasági helyzetbe, amiben a szülei is vannak.
A munkába való visszatérés gyermekvállalás után komoly problémákat vet fel minden anyuka számára. A HelloVidék a téma kapcsán a kecskeméti CSAK PONT-tal beszélgetett célkitűzéseikről, programjaikról és az eddig elért pozitív változásokról.
"Kicsit abban van félreértés szerintem, hogy túl van misztifikálva az informatika, mintha mindenkinek kiberbiztonsággal vagy öntanuló algoritmusok fejlesztésével, vagy ilyesmivel kellene foglalkoznia. Van néhány nagyon mély tudással rendelkező mérnök, ez tény, és van nagy létszámú, különböző szinteken lévő szakember. Mi az utóbbiak képzését tűztük ki célul, hogy nagyon sok embert tudjunk ilyen típusú munkához juttatni" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Boda József, a Codecool vezérigazgatója. A szakemberrel többek között beszélgettünk a hazai informatikaoktatás jelenlegi helyzetéről; az egyetemek és az újonnan gombamód szaporodó kódoló iskolák szerepéről; a Codecool oktatási filozófiájáról; a diákjaik elhelyezkedéséről, illetve kereseti lehetőségeiről; de szó esett az IT átképzőhelyek legnagyobb - jelenleg még kiaknázatlan - lehetőségéről is.
Ha azt szeretnéd, hogy a 2020-as év valóban más legyen, mint az eddigiek, itt az ideje, hogy végre kezedbe vedd saját sorsodat, és változtass. Friss felmérések szerint a magyarok harmada nagy mértékben elégedetlen a fizetésével, és úgy érzi a munkája nem ér véget, amikor lejár a munkaideje - te ne legyél egy közülük! Ha váltani szeretnél, keresve sem találnál jobb időszakot ennél, és ha betartod a karrierszakértők 8 legfontosabb szabályát, akkor abban is biztos lehetsz, hogy emlékezni fognak rád a hr-esek, bárhová is mész.
11 év leforgása alatt Magyarországon durván kevesebb lett azon állampolgárok aránya, akik elégedettek lennének a hazai oktatás színvonalával. Mindez ráadásul 2018-ra odáig fajult, hogy a 35 OECD országból a 3. legelégedetlenebbek lettünk. Ráadásul 2007-hez képest nálunk csökkent a 2. legtöbbel az elégedettek aránya. Így történhetett meg az, hogy míg 2007-ben az OECD átlagtól csupán 8 százalékkal voltunk lemaradva, addig 2018-ra a különbség 18 százalékra nőtt.
Egyre többször fordul elő manapság, hogy fiatalokat küldenek az álláshelyekről. Az aggasztó jelenség miatt meg is ugrott Magyarországon a fiatal munkanélküliek száma.