Maguknak képzik a szakember-utánpótlást a nagyvállalatok
Maguknak képzik a szakember utánpótlást a nagyvállalatok.
Maguknak képzik a szakember utánpótlást a nagyvállalatok.
Anyagi helyzetéről vallott a Blikknek Uhrin Benedek. A Szigeten ismertté vált idős énekesnek nincs oka panaszra, szép nyugdíjat kap.
A rendszert kényelmesebbé és olcsóbbá lehet tenni.
Marad az Erzsébet-utalvány, és a felhasználási feltételei sem változnak.
Szokatlan módon nyílt szereplőválogatást tartanak a napokban az Egyesült Királyság és Írország több nagyvárosában az új Star Wars-film két fontos tinédzserszerepére - tudta meg a BBC News.
Sokan ilyenkor használják fel SZÉP kártyán kapott juttatásaikat: erre még az idei évben is van lehetőségük.
A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot - mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
Az intézkedés 87 ezer embert érint, juttatásaik 16,2 százalékkal emelkedtek - januárig visszamenőleg.
A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.
Sokan nem tudják, mire használható a SZÉP Kártya.
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben.
Ha egy munkahely vezetősége elégedett az ott dolgozókkal, kézenfekvő, hogy igyekszik jutalmazni a teljesítményüket. Természetesen a legjobb módszer a fizetésemelés lehet. Ám ennek nagy ára van, hiszen a munkabérnek komoly közterhei vannak, amit a munkaadónak ki kell gazdálkodnia. Korántsem egyszerű feladat ez még olyan gazdasági környezetben sem, amikor megy a szekér. Hát még válság idején. Mit tehet ilyen kor a munkaadó, hogy a dolgozói is jól járjanak, de ő se veszítsen a dolgon?
A működő temetőkben évi 130-140 ezer elhunytat temet el a négyszáz erre szakosodott vállalkozás.
Átlagosan 456 ezer forint többlet érkezik novemberben a háziorvosi praxisokhoz, de az OEP számításai szerint akár 500 ezer forint eltérés is lehet az egyes kifizetések között - írja szerdai cikkében a Magyar Hírlap.
A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot.
A rászorulók lehetnek a fejlesztés vesztesei?
Nő az igény az olcsó nemzetközi pénzutalásra is a kivándorolt magyarok körében.
Bezárja több mint négy évtizede működő algyői palacktöltő üzemét a Prímagáz Zrt., ezzel 74 ember munkahelye szűnik meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A gyakran internetező magyarok számottevő része munkaidején túl és szabadnapjain is dolgozik, akár családi programjait is háttérbe szorítva. Ugyanakkor az sem ritka, hogy munkahelyükön magánjellegű ügyeket intéznek vagy akár játszanak.