Felvételi 2014: hova kellett 478 pont?
Csütörtök este kiderült, kit melyik egyetemre vagy főiskolára vettek fel.
Csütörtök este kiderült, kit melyik egyetemre vagy főiskolára vettek fel.
Félő, hogy a pénzügyi válságok és a természeti katasztrófák miatt a nyomorgók száma tovább emelkedik.
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő 2015-2016 évi létszámleépítésről és a bérfejlesztés mértékéről, áll a Magyar Telekom közleményében.
Várhatóan idén szeptemberben megalakul a Nemzetgazdasági Minisztérium új háttérintézménye, amely a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért is felel majd.
Fogynak a napok a nyári szünetből, de messze van még szeptember elseje...
Várhatóan csütörtök este 20 órától hozzák a felsőoktatási képzések ponthatárait.
Idén is az iskolakezdés előtt majd egy hónappal kell befizetni a tankönyvcsomagok árát.
Alacsony hazai bérek, a boltokban pedig közel európai árak. Igaz, a szolgáltatások legalább olcsók.
Minden vizsgált kategóriában jelentősen csökkent az álláskeresők száma az egy hónappal és az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Karl Albrecht, az Aldi egyik alapítója.
Igaz, a nyugdíj 75 éves kortól járna.
Egyre több cég érdeklődik a múlt héten elbocsátott dolgozók iránt.
Jelenleg nincs gazdasági racionalitása annak, hogy megálljon vagy akár lassuljon a hazai munkaerő-migráció. Számháborúba ugyanakkor nem érdemes belebonyolódni, mert nincsenek mindenre kiterjedő statisztikák.
Egyre nagyobb problémát okoz a szakmunkáshiány az építőiparban - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felméréséből.
A középiskolások még csak érintőlegesen sem érzékelik az őket körülvevő valóságot.
Az óvodák általában négy-öt hetes nyári szünetet tartanak, ilyenkor nem fogadnak gyereket.
Mi lesz az elbocsátott alkalmazottakkal?
Különböző internetes hirdetési oldalakon ígért nem létező külföldi munkát a gyanútlan áldozatoknak.
Jövő csütörtökön hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
Tavaly a dolgozónkénti teljes munkaerőköltség 6,3 százalékkal, 329 ezer forintra nőtt Magyarországon.